|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 1995. július 21.A kormányőrség (SPP) közleményben ismertette, hogy C. V. Tudor a Securitate ügynöke volt és hogy lapja, a România Mare a szeku kompromittált elemeinek gyűjtőhelyévé vált. A közlemény előzménye, hogy folyóiratának hasábjain Tudor rágalomhadjáratot kezdett Dumitru Iliescu tábornok, a SPP vezetője és több munkatársa ellen. [RMSz, júl. 21.]1995. július 22.Bálványosfüreden befejeződött a 6. alkalommal megrendezett ifjúsági tábor és nyári egyetem. A hatnapos rendezvényen a meghívott m. és ro. előadók aktuálpolitikai kérdéseket elemeztek és vitákon vettek részt. [Táj., júl. 24.]1995. július 24.Iliescu elnök aláírta az RMDSz és az Európai Parlament (EP) által vitatott tanügyi törvényt (→ 1995.06.28). Megítélése szerint a törvény „mélységesen demokratikus”. Az RMDSz közölte, hogy továbbra sem tudja elfogadni a törvényt, ezért ősszel tiltakozó akciókba kezdenek. Takács Csaba elmondta, hogy az RMDSz-nek ki kell dolgoznia a m. ny. oktatás alternatív rendszerét. Az a cél, hogy az RMDSz közel félmillió aláírással támogatott tervezete a parlament elé kerüljön. [MH, júl. 25.]A kormány és a parlament az EP-nek írt levelekkel próbálta bizonyítani, hogy az RMDSz félrevezette a nemzetközi közvéleményt a tanügyi törvénnyel kapcsolatban. Markó Béla az EP elnökének írt levelében részletesen feltárta a törvény korlátozó jellegét; érvei között az is szerepelt, hogy a törvényhozás figyelmen kívül hagyta a félmilliónyi támogató aláírását. [RMSz, júl. 26.] 1995. július 26.Liviu Maior oktatási min. szerint Európában kevés ország rendelkezik olyan jó oktatási törvénnyel, mint Ro. Elfogadhatatlannak nevezte az RMDSz tervezetét, amely – úgymond – megtűrt néppé fokozná le a románságot. [MH, júl. 26.]1995. július 27.Vladimír Mečiar szlovák miniszterelnök Bukarestben tárgyalt ro. kollégájával és a szenátus elnökével, majd fogadta őt Iliescu elnök is. Mečiar leszögezte, hogy Szlovákia visszautasítja a kollektív jogokat és a területi autonómiát; kormánya azért nem írta alá a m.–szlovák alapszerződést, hogy megfelelő mozgásteret biztosítson Ro.-nak a hasonló dokumentum tárgyalásánál. [RMSz, júl. 28.]Debrecenben, a ref. nagytemplomban tartották meg az utódállamok nyelvtörvényei ellen tiltakozó nagygyűlést. A mintegy 4000 résztvevő előtt zajló gyűlés rendezői: az MVSz, a M. Ref. Világszövetség, a M. Kat. Püspöki Kar és az Anyanyelvi Konferencia. A gyűlés nyilatkozatot fogadott el a m. ny., a m. műveltség és az egyetemes emberi jogok védelmében. A gyűlésen ismeretlen személyek Nagy-Magyarország térképét osztogatták, az MVSz közösség elleni izgatás alapos gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen. [RMSz, júl. 31., aug. 3.] 1995. július 28.A bukaresti lapok elítélték a debreceni nagygyűlést. „Bizonyos primitív, szélsőséges nacionalista érzelmek buzdításáról volt szó, ezek nem szolgálják sem Magyarország, sem a határain túl élő, kisebbségi magyarok helyzetét” – mondta Iliescu elnök. [ÚM, júl. 29.] – Több lap kiemelte a m. hivatalosságok távolmaradását. A Vocea României az RMDSz-t vádolta a nagygyűlés összehívásáért. A térkép miatt Gh. Funar követelte: tartóztassák le a helyszínen megjelent romániai m. vezetőket.1995. július 29.Homoródfürdőn 6. alkalommal rendeztek diáktábort. Magyari Tivadar szerint a tábor túlnőtte magát és ellenőrizhetetlenné vált; eredményesebb lett volna több kisebb tábor szervezése, mint egy ilyen mamutrendezvény. [EN, aug. 9.]1995. július 30.Székesfehérváron befejeződött az a kétnapos konferencia, amelyet az Interconfessio Társaság által korábban rendezett (→ 1994.11.19) eszmecsere folytatásának nevezett az ülést megnyitó Szabó Péter, a Svájci M. Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) elnöke. A tanácskozáson egy lehetséges, dinamikus m. paradigma (léthelyzet-felfogás) körvonalait vázolták. Borbély Imre reális célként a tudásközpontú nemzetfejlesztést jelölte meg a magyarság felemelkedésének útjaként. [RMSz, aug. 1.] (→ 1995.08.16)Sepsiszentgyörgyön kétnapos találkozón vettek részt a Volt Politikai Foglyok Szövetségének (AFDPR) tagjai. A résztvevők tiltakozó nyilatkozatot fogadtak el a jogfosztó törvények ellen. [Háromszék, júl. 31.] 1995. július 31.Az Alkotmánybíróság ezúttal (→ 1995.02.25, 1995.03.14, 1995.03.28, 1995.05.18, 1995.06.02, 1995.06.23) jogszerűnek ismerte el a „kapupénz” (határátlépési illeték) ismételt kivetését: aug. 1-jétől minden külföldre utazó ro. állampolgárnak 15.000 lejt (7,5 $) kell fizetnie. [RMSz, júl. 22.]1995. augusztus 2.Az SzKT által létrehozott tanügyi válságtanács ülésén elhatározták: szept. 2-án Székelyudvarhelyen tartanak polgári fórumot, amelyre meghívják az egyházak vezetőit, a Bolyai Társaság és a civil szervezetek képviselőit is. A sajtó félretájékoztatásának ellensúlyozására szórólapot adnak ki. [Táj., aug. 3.]Az Alkotmánybíróság elutasította az államosított házakról rendelkező törvényt. Korábban az amerikai szenátus és az izraeli knesszet tagjai jelezték felháborodásukat a törvény diszkriminatív cikkelyei miatt, amelyek megakadályozzák a kivándoroltakat elkobzott ingatlanaik visszaszerzésében. [EN, aug. 2.] A m. kormány a köv. összegekkel támogatja a h. t. magyarokat: IKA = 300 millió Ft; ÚKKA = 200; Műv. és Közokt. Min. (könyvkiadásra) = 51,6; diákoknak ösztöndíj = 167; pedagógusok továbbképzésére = 75,4; kulturális támogatás = 8,3; egészségügyi tám. (a Mocsáry Lajos Alapítvány révén) = 25; a külföldön élő magyarok ellátását segítő alapítvány = 110. Ehhez társul még: MVSz = 180; HTMH = 175. [MH, aug. 2.] Ro.-ban a 11 állami orvosi egyetem mellett 1990 óta 49 magánegyetem is alakult. Ezek közül egynek sincs minisztériumi engedélye. [EN, aug. 2.] 1995. augusztus 3.A Magyar Rádió mégsem csökkenti sugárzási teljesítményét és visszaállítja az eredeti műsorrendet. [RMSz, aug. 3.]A The New York Times a kereskedelmi zárlatot ellenőrző tisztviselők információira hivatkozva írta, hogy az utóbbi időben a mind sűrűbbé váló Belgrád–Temesvár repülőjáratok gyakorlatilag üzemanyagot szállítanak Ro.-ból a forgalomhoz túlméretezett Boeing 727-esek tartályaiban. [RMSz, aug. 4.] – A RomLib a kormányfőt teszi felelőssé az embargó megsértéséért. [MN, aug. 4.] 1995. augusztus 4.Kiss Kálmán, az RMSzdP elnöke szerint az RMDSz szélsőséges, nacionalista párt és ő a felelős azért a kedvezőtlen képért, amely Ro.-ról kialakult. [ÚM, aug. 4.]1995. augusztus 5.Varga László (RMKdP) elítélte a tanügyi törvényt (→ 1995.06.14), amely alapvető emberi jogot sért. Ez nem lehet Ro. belügye, ez egyetemes jogi kérdés. [MN, aug. 5.]Igor Szmirnov, az önmagát Dnyeszter Menti Köztársaságnak kikiáltó szakadár övezet vezetője kijelentette, hogy nem mondanak le az állami státusról: Moldova Köztársaság határain belül kívánnak létezni, föderatív állami struktúrával, külön jogi státussal. [ÚM, aug. 5.] (→ 1995.12.24) 1995. augusztus 6.A Madarasi Hargitán befejeződött az a kétnapos tanácskozás, amelyet az EMK rendezett. A résztvevők kezdeményezték az autonómia-statútum tervezetének véglegesítését, ezért egy rendkívüli SzKT összehívását kérték és tiltakozást fogalmaztak meg a tanügyi törvény (→ 1995.06.14) anyanyelvű oktatást sújtó részei ellen. [RMSz, aug. 9.]1995. augusztus 7.Az RMDSz oktatási válságtanácsa közbenjárására az okt. min. engedélyezte, hogy ősszel még anyanyelven lehessen felvételizni azokból a tárgyakból, amelyeket anyanyelven tanultak a diákok. [RMSz, aug. 8.]1995. augusztus 9.Adrian Năstase (PDSR), képviselőházi elnök kifejtette, hogy Ro. az európai normák fölötti szinten garantálja a kisebbségi jogokat, ennek ellenére a romániai magyarság egyre több gondot okoz Bukarestnek. [ÚM, aug. 9.]A legionárius eszmék feltámadásának újabb tanújele: a Bucsecs hegységben vasgárdista találkozót tartottak. A Jurnalul Naţional megállapította, hogy 1990-től aktivizálódtak a külföldön megtelepedett ro. fasiszta erők, az ő anyagi segítségükkel próbálják föltámasztani a mozgalmat. A ro. fasizmus újjáélesztését Iliescu elnök is elítélte. [RMSz, aug. 12.] (→ 1995.08.11) A PRM államtitkári poszthoz jutott a Művelődési Min.-ban. [Népszabadság, aug. 9.] Paul Philippi (RNDF) bírálta az oktatási törvényt, mert a történelemkönyvek mellőzik az évszázadok óta itt élő szász és sváb közösség szerepét. A törvény Románia történelme helyett a románok története tantárgyat teszi tananyaggá. [RMSz, aug. 11.] 1995. augusztus 10.Washingtonnak fenntartásai vannak Iliescuval szemben, ezért nem hívták meg korábban elnöki látogatásra. A külügyi szóvivő bejelentette, hogy Clinton elnök meghívására a ro. elnök a közeljövőben az AEÁ-ba látogat. A Ziua figyelmeztetett, hogy kényes kérdések is napirenden lesznek: a zsidó javak restitúciója, Antonescu kedvező megítélése és a kisebbségek helyzete. [MN, aug. 10.] – T. Chebeleu ugyanakkor két amerikai képviselő levelével is foglalkozott, akik azt kérték, hogy Iliescu tisztázza véleményét Antonescu marsall rehabilitálásáról. (A szenátorok kilátásba helyezték, hogy amennyiben Ro. vezetői nem ítélik el Antonescu háborús bűneit, kérdésessé válik az ország belépése a NATO-ba. [Népszava, aug. 14.]) A szóvivő szerint Iliescu számtalanszor elítélte Antonescu rehabilitálását. [Népújság, aug. 11.] – C. V. Tudor kifejtette: Iliescu ne kényszerítse a magánvéleményét az országra; szerinte a marsall Ro. minden városában megérdemel egy szobrot. [Népszava, aug. 14.] – Iliescu elnök írásban válaszolt: Antonescu rehabilitálását csak a katonai érdemeit és szovjetellenes magatartását méltató háborús veteránok szorgalmazzák. [MH, szept. 8.]1995. augusztus 11.Beke Mihály András a padinai vasgárdista táborban járt (→ 1995.08.09), s ezzel kapcsolatos élményeit tárta az olvasó elé: gyarapodnak a szélsőjobb mozgalmak, Marian Munteanu, az 1990-es diákvezér a legionárius hagyományokat ápoló Romániáért Mozgalom vezére; a Nemzeti Jobboldal Pártjának érdekeiért Cornel Brahaş parlamenti képviselő is kiállt stb. A táborozó fiatalok tagadják a ro. holokausztot. Arra az ellenvetésre, hogy a vasgárdisták két miniszterelnököt (Duca, 1933; Călinescu, 1939) is megöltek, az ifjak azt válaszolták: megbüntették őket. [ÚM, aug. 11.]1995. augusztus 12.Hosszas betegség után elhunyt Fazekas Miklós volt RMDSz-szenátor, aki egy időben az Alkotmánybíróság egyetlen m. tagja volt. [Táj., aug. 15.]1995. augusztus 13.Gyimesközéplokon tartották az MCsSz beszámoló és tisztújító közgyűlését. Módosították az alapszabályt, elnökké Erőss Pétert, alelnökké Csicsó Antalt választották. [Táj., aug. 14.]A Ro. Ortodox Egyház – amely az ország lakosságának 87%-át egyesíti – egyre növeli befolyását; 1989 óta 382 új templom építését kezdték meg. 8000 plébániájuk van, 8000 pappal, emellett 367 kolostorukban 5200 szerzetes és apáca él. Az ország kisebbségi felekezetei 1994-ben amiatt tiltakoztak, hogy az ortodoxok meg akarták szerezni a „nemzeti egyház” státust. [Reformátusok Lapja, aug. 13.] (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||