|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Nemzetközi Holokauszt Bizottság 2004. november 12.A brit külügyminisztérium éves jelentésében elismerik Ro. fáradozásait, de figyelmeztetnek a negatív jelenségekre is, pl. a kisebbségekkel szembeni bánásmódra. Az igazságszolgáltatás még távolról sem független, jól érezhető a pártok nyomása, nagy a korrupció. A médiára politikai nyomás nehezedik. [Szabadság, nov. 12.]Ro.-ban azért történhetett meg a holokauszt, mert „az antiszemitizmusnak mély gyökerei vannak az ország politikai és kulturális történelmében” – állapította meg a Nemzetközi Holokauszt Bizottság jelentése. A 2. világháborúban a zsidók és intézményeik megsemmisítésére vonatkozó parancsokat a legfelsőbb állami méltóságok adták ki. „A ro. polgári és katonai hatóságok 280 ezer és 380 ezer közötti romániai és ukrajnai zsidó haláláért felelősek” – áll a jelentésben, amelyet Elie Wiesel mutatott be a sajtónak Bukarestben, Ion Iliescu és az izraeli nagykövet előtt. 340 ezer zsidónak azért sikerült megmenekülnie, mert Ro. 1943-ban beszüntette a deportálásokat. [Krónika, nov. 12.] lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||