|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Mikó Kollégium 2001. április 3.A költségvetésben nem változott a kisebbségek támogatásának aránya – mondta Markó Attila kisebbségvédelmi államtitkár-helyettes. Az EMKE a tavaly 8 milliárd lejből gazdálkodhatott, ebből a sajtó meg a könyvkiadás részesült és művelődési rendezvények támogatására is jutott. [Szabadság, ápr. 3.]Tőkés László szerint megkérdőjelezhető az RMDSz-egység mítosza. Azzal, hogy az SzKT elvetette a megújulás lehetőségét, megkérdőjelezte a saját legitimitását. Úgy látta, hogy a neptunos vonal, a kormányzati szerepvállalás és a PDSR-vel létrejött külső koalíciós partnerség veszélyes pályára vitte az RMDSz-t. – A tb. elnök közleményben fogalmazta meg: „Az SzKT antidemokratikus szavazógépezet.” [Szabadság, ápr. 3.] Markó Béla szerint Tőkés László megnyilatkozásai már nem tekinthetők a tb. elnök megszólalásának, hanem az általa fontosnak vélt áramlatok makacs erőltetőjének. [Sajtóf., ápr. 3.] Az IKA az elmúlt 10 évben 4300 pályázatot támogatott 2 milliárd Ft értékben. [Sajtóf., ápr. 3.] Sepsiszentgyörgy városi tanácsa visszaadta a Mikó Koll. épületét a ref. egyháznak. [Krónika, ápr. 3.] lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||