|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Tárgymutató: kapcsolat, Ro.–Magyarország / ro.–magyar 1997. október 20.Horn Gyula hivatalos látogatásra Ro.-ba érkezett, s a kormányfővel való találkozón elmondta: „Az Ön kormánya több évtized óta az első, amely valóban végig akarja vinni az érdemi változásokat és reformokat.” Először tapasztalja, hogy amiben megállapodtak, azt teljesítik, amire ritkán volt példa az eddigi kapcsolatok történetében. [Szabadság, okt. 21.]A szenátus ülésén a tanügyi biz. elnöke, Pruteanu szenátor (PNTCD) beszámolt a Kovászna és Hargita megyében tett látogatása során szerzett tapasztalatokról. Olyan képtelen dolgokat is állított, hogy a helybeli ro. tanárok helyzete bizonytalan, sokan „becsomagolt bőröndökkel” várják a fejleményeket. Verestóy Attila válaszában hangsúlyozta, hogy ilyen képtelenségeket hét év óta hallani a nacionalista oldalról. A statisztikai adatok ellent mondanak az ilyen állításoknak, Hargita megyében a 15%-nyi ro. lakosság adja a vezető tisztségviselők 30%-át. Hajdú Gábor szerint Pruteanu egy előre megfogalmazott véleményhez keresett mindenáron igazolást. [Táj., okt. 22.] Ünnepi rendezvénysorozat színhelye volt a nagyenyedi Bethlen Gábor Koll., melynek során fölavatták a második alapítóként tisztelt Apafi Mihály fejedelem szobrát, Lőrincz Lehel alkotását. A rendezvénysorozat tud. ülésszakot, festmény- és szoborkiállítást, műkedvelő színielőadást, népi és hivatásos művészek bemutatóit, ünnepi istentiszteletet foglalt magába. [Táj., okt. 20.] A temesvári Diaszpóra Alapítvány nemzetközi konferenciát rendezett a Bánság etnikumközi kapcsolatairól. Nagy vitát váltott ki Schöpflin György kijelentése, aki szerint valódi demokráciában nincs is szükség kollektív jogokra és területi autonómiára; a demokrácia elméletének szerves része a demokratikus önkorlátozás. [RMSz, okt. 23.] 1998. január 25.Hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Emil Constantinescu elnök. Az elnököt elkísérte: Victor Babiuc (védelmi min.), Mircea Ciumara (ipari és keresk. min.), Andrei Pleşu (külügymin.), Andrei Marga (oktatásügyi min.), Ion Caramitru (műv. min.), Tokay György (kisebbségügyi min.). Emil Constantinescu tárgyalt Göncz Árpáddal, Horn Gyula kormányfővel és Demszky Gábor főpolgármesterrel. [RMSz, jan. 27.]1998. január 26.Emil Constantinescu a m. miniszterelnöknek megerősítette: az általános iskolától az egyetemig érvényesülni fog Ro.-ban a m. ny. tanulás lehetősége. Az elnök szerint a kormánykoalíciós válság nem lesz hatással az európai integrációra és a ro.–m. kapcsolatokra. [Szabadság, jan. 27.]Radu Berceanu, a PD alelnöke bejelentette, hogy a PD miniszterei 28-án benyújtják lemondásukat. [BN, jan. 27.] Bákóban tartotta közgyűlését az MCsSz; fölavatták a szövetség irodáját. Csicsó Antal elnök elmondta: 1997-ben a szervezet a csángóság legsürgetőbb gondjain igyekezett enyhíteni – a munkanélküliség leküzdésére, az anyanyelvű oktatásra és m. misék tartására keresték a megoldást. [Táj., jan. 26.] A kormány a földvisszaigénylés határidejét ápr. 3-ig meghosszabbította, ui. lassan halad a szükséges iratok beszerzése. [Szabadság, jan. 27.] 1998. január 27.Szegeden Göncz Árpád és Emil Constantinescu fölavatta a ro. főkonzulátus épületét és emléktáblát avattak Kossuth és Bălcescu tiszteletére. [BN, jan. 28.]A ro. kormány fogadtassa el egy m. ny. egyetem létrehozásának tervét – szorgalmazta Magyar Bálint okt. min., amikor hivatalában fogadta ro. kollégáját. [Szabadság, jan. 28.] Takács Csaba, a ro. elnök látogatásáról: remélhetőleg „a politikai üzeneteken túl olyan gyakorlati lépésekre is sor kerül, mint például annak a vegyesbizottságnak az összeállítása, amely a két ország közötti alapszerződés teljesítését hivatott ellenőrizni vagy akár a magyarországi tanintézetekben szerzett diplomák romániai honosításának a megvalósítása”. [Szabadság, jan. 27.] 1998. január 28.A bukaresti repülőtéren mondott beszédében Emil Constantinescu kijelentette: Ro. és Mo. együtt európai szinten is példát adhat a történelem által rájuk hagyott nehéz problémák megoldása tekintetében. [RMSz, jan. 29.]Constantinescu elnök a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetőivel (Ion Diaconescu /PNTCD/; Călin Popescu Tăriceanu /PNL/; Traian Băsescu /PD/; Sergiu Cunescu /PSDR/; Markó Béla /RMDSz/) tárgyalt a koalíciós válság megoldásáról. A kiadott közlemény leszögezte: tudomásul veszik a PD minisztereinek a kormányból való visszahívására vonatkozó döntését és azt, hogy a PD megerősítette a koalíción belüli együttműködés folytatását; elfogadják a reform felgyorsítására vonatkozó programot, a kormányzati és parlamenti tevékenység javítását célzó intézkedéseket; a közleményt aláíró alakulatok tartózkodni fognak minden olyan nyilatkozattól és nyilvános szerepléstől, amelyek kölcsönös kárt okoznának és feszültségeket gerjesztenének a koalíció tagjai között. [Táj., jan. 29.] Béres András visszavonta lemondási szándékát (→ 1997.10.10). [RMSz, jan. 28.] Vastagh Pál igazságügy-min. meghívására Budapestre látogatott Valeriu Stoica, akivel a jogharmonizációs program tapasztalatairól tárgyaltak. [RMSz, jan. 30.] 1998. március 28.Budapesten kétoldalú munkaügyi megállapodást írt alá a két tárca vezetője: Kiss Péter és Alexandru Athanasiu. [Szabadság, márc. 30.]Az RMDSz OT kolozsvári ülésén arról döntöttek, hogy – mivel a jelenlegi kormánynak nem biztosított a parlamenti támogatása – szükségesnek mutatkozik a tárgyalások megindítása az 1996-os koalíció helyreállítása végett, az akkor elfogadott kormányprogram alapján. A tárgyalások halogatásával nem szabad kockáztatni a költségvetés megszavazását és a közösen vállalt reform végrehajtását. [Táj., márc. 30.] 1998. április 15.Programbeszédében Radu Vasile kifejtette, hogy nem V. Ciorbea volt a fő akadály a reform gyorsításának útjában, hanem a koalíciós partnerek arra vonatkozó gyakorlatának hiánya, hogy kommunikáljanak egymással és felülkerekedjenek egymás iránt táplált előítéleteiken. Leszögezte, hogy nem akar előrehozott választásokat, síkraszállt a változás folyamatossága, a demokratikus értékek megőrzése mellett; lehetőség szerint tartózkodni fog a sürgősségi kormányrendeletek módszerétől. [Szabadság, ápr. 16.] A parlament két házának együttes ülése – 317:124 arányban – bizalmat szavazott az új kormánynak. [Táj., ápr. 15.]Andrei Marga parlamenti meghallgatásakor (is) ellenezte a m. egyetemet. [BN, ápr. 16.] Kovács László élénken reagált arra az osztrák javaslatra, hogy kötelezzék vízumváltásra a ro. állampolgárokat. Kifejtette: a m. külpolitika nem lát semmilyen okot arra, hogy megkülönböztetést tegyen Szlovákia és Ro. között, s az utóbbi ország állampolgáraival szemben vízumkényszert vezessen be. Egyetértett azzal, hogy szigorítani kell a (zöld)határ ellenőrzését. [Szabadság, ápr. 16.] Garda Dezső a Csíki Magánjavak visszaadásának ügyében munkálkodik. A Csíki Magánjavakat az 1921-es földreform idején akarták elvenni, de akkor a genfi Népbizottságnál ezt sikerült megakadályozni. 1944 után Mihály király – a m. nép fellépése nyomán – törvényes keretet biztosított a CsM működésének, s azt csak 1948-ban államosították. [RMSz, ápr. 16.] 1998. május 25.Jenei Dezső prof., ny. műegyetemi tanár összeállította a m. felsőoktatási hálózat telepítésére vonatkozó tervet. A tervezet 20.000 diákkal számol, akik a Kolozsváron létesítendő társadalomtudományi, képzőművészeti, zenei, műszaki, mező- és kertgazdasági, állatorvosi és -tenyésztési szakokon tanulnának. Marosvásárhelyen orvosi és gyógyszerészeti egyetem, színiakadémia, nővérképző lenne. Jenei szerint a jelenlegi épületek (legyen az akár a m. társadalom, akár az egyházak birtokában) elégtelenek, ezért az egyetlen járható út az építkezés, amely a terv szerint 50 millió $-t tenne ki. [Szabadság, máj. 25.]Valeriu Stoica igazságügy-min. közölte: C. V. Tudor ellen hét rágalmazási keresetet adtak be, de mentelmi jogánál fogva nem perelhető a PRM szenátora. A mentelmi jog felfüggesztése kétharmados többséget kíván, ezt az ellenzék könnyedén megakadályozza. [Szabadság, máj. 25.] Ion Diaconescu szerint pártja azon dolgozik, hogy a Budapesten bekövetkező pol. változás ne érintse a ro.–m. kapcsolatokat. Horn Gyula kormánya békülékeny magatartást tanúsított a m. és a ro. állam, a ro. állam és a m. kisebbség problémáinak megoldását illetően, s a jobboldali pártok, amelyek győztek, e tekintetben radikálisabbak. – Verestóy Attila szerint a tény, hogy a MIÉP bekerült a m. parlamentbe, nem változtat a korábbi helyzeten, amikor az RMDSz nem épített ki szoros kapcsolatot ezzel a párttal. [MTI] 1998. május 26.Andrei Pleşu külügymin. kijelentette: még ha lesznek hangsúlybeli eltolódások, a dolgok lényegét tekintve nem lesz rossz irányú változás a ro.–m. kapcsolatokban, mivel „Magyarországgal együtt valamennyien olyan verseny részesei vagyunk, amely nem tesz lehetővé semmiféle kisiklást. Ismerik, hogy van ez: ellenzékben tele vagyunk eredetiséggel, de aztán fölötte gyors az alkalmazkodás.” – Ovidiu Şincai (PDSR) kifejtette: „A Fidesz felhagyott a liberális irányzattal és konzervatív vonalat követett, populista és nacionalista hangsúlyokkal. Ha szövetséget kötnek Torgyán kisgazdáival, akkor a h. t. m. kisebbséggel való kapcsolat új dimenziókat ölthet és feszültségek alakulhatnak ki Mo. és szomszédai között.” [MTI]Markó Béla – Orbán Viktor sokat kommentált kijelentésére utalva (→ 1998.05.24) – kijelentette: Ro. és Mo. tekintetében egyaránt érvényes, hogy az állam határai nem esnek egybe a nemzet határaival. A helyzetünk ugyanaz, az a kötelességünk, hogy fokozott figyelmet fordítsunk a szomszéd országokban élő testvéreinkre – magyarokra, románokra egyaránt. [MTI] Tőkés László a párt székházában fölkereste Orbán Viktort és gratulált a választási győzelemhez. A püspök szerint a Fidesz győzelme az igazi rendszerváltozás folytatását jelenti. [MTI] 1998. június 24.Radu Vasile egy sajtóértekezleten kijelentette: a ro. kormány üdvözli a Fidesz jobbközép párt hatalomra kerülését, bár – jegyezte meg – Orbán Viktor egyes kijelentései „aggodalmat” váltottak ki pol. körökben. A ro. kormányfő szeretné minél hamarabb Bukarestbe hívni Orbánt. [Szabadság, jún. 25.]1998. július 25.Bemutatkozó látogatásra Ro.-ba érkezett Orbán Viktor, aki kötetlen eszmecserét folytatott Radu Vasile kormányfővel; a megbeszélésen a gazd. együttműködés bővítéséről, az euroatlanti integrációról esett szó. A beszélgetést követő sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva, a m. egyetemről azt mondta R. Vasile: nem volt szó a kérdés megoldásáról, csak áttekintették a különböző kérdésköröket. Az ügy a ro. kormány által megjelölt folyamat szerint halad, nemsokára megkezdi működését az erre a célra kijelölt bizottság. – Orbán Viktor az RMDSz vezetőivel is tárgyalt, ahol a m. kormányfő fölvetett néhány gondolatot arra vonatkozólag, miként lehetne a vitát új alapokra helyezni. – E találkozó után Orbán Viktor Tusnádfürdőre utazott. [NM, júl. 27.]Tusnádfürdőn, a Bálványosfüredről áttelepített szabadegyetem (’Tusványos’) utolsó napján Orbán Viktor Markó Bélával és Zoe Petre elnöki tanácsossal folytatott kötetetlen eszmecserét. – Az egyetem ügyével kapcsolatban a m. kormányfő pragmatikus megoldásokat sürgetett: fölösleges a multikulturalitás hasznáról vitázni, amikor nem ez az alapkérdés. Mindenek előtt egy probléma-katalógust kell összeállítani, majd meghozni a szükséges döntéseket, tiszta helyzetet teremtve. [Szabadság, júl. 27.] 1998. október 10.A ro. kormány jóváhagyta a Ro. és Mo. közötti egyezményt ratifikáló törvénytervezetet, melynek értelmében közös békefenntartó zászlóaljat hoznak létre, 500-500 katonával. [Szabadság, okt. 10.]Néhány hete hozták nyilvánosságra a tanügymin. határozatát, amely szerint a középiskolában kötelező tantárgynak számít a hittan. Az intézkedést örömmel üdvözölték, de most bukkannak elő a gondok: azokban az osztályokban, ahol az ortodox vallásúak vannak többségben, az iskolák nem gondoskodnak a más vallású tanulók oktatásáról, hanem kötelezni akarják a diákokat az ortodox hittanra. [RMSz, okt. 10.] Nagyenyeden gyűltek össze az erdélyi történelmi családok képviselői, akik a Castellum Alapítvány létrehozásáról döntöttek. [RMSz, okt. 10.] Sabin Gherman (→ 1998.09.21) elmondta: közel 8000 tagot verbuvált a Pro Transilvania Alapítványnak, de egyelőre nem akarnak párttá alakulni. [Szabadság, okt. 10.] 1998. október 31.Mo. támogatja azt a bukaresti igényt, hogy az EU tagállamai töröljék el a Ro.-val szembeni vízumkötelességet – jelentette ki Martonyi János, azután, hogy megbeszélést folytatott Andrei Pleşuval. [Szabadság, okt. 31.]A parlament külügyi bizottsága Smaranda Enache, nemrég (→ 1998.07.11) kinevezett finn nagykövet visszahívását kérte Emil Constantinescutól, hivatkozva Enache asszony politikai nyilatkozatára (→ 1998.10.03), mely – a bizottság szerint – alkotmányellenes és ellenkezik a diplomáciai testület szabályaival. [Szabadság, okt. 31.] 1998. december 1.Markó Béla az Erdély és Ro. egyesülését kimondó népgyűlés 80. évfordulóján, a parlament ünnepi ülésén emlékeztetett arra, hogy „a gyulafehérvári nyilatkozatot megfogalmazó románok tudták, milyen fontosak a nemzeti, a kulturális és az oktatási jogok, s arra kötelezték magukat, hogy fölajánlják ezeket a jogokat azoknak, akik velük együtt élnek Erdélyben”. [RMSz, dec. 3.]Ro. nemzeti ünnepén Göncz Árpád levélben köszöntötte Emil Constantinescut: „Közös a felelősségünk abban is, hogy fellépjünk a m.–ro. kapcsolatokat, a népeink közötti bizalom építését megzavarni szándékozó szélsőséges politikai erők és formációk olykor felerősödő megnyilvánulásaival szemben.” [Szabadság, dec. 2.] 1998. december 2.Orbán Viktor meghívására kétnapos látogatásra Budapestre utazik Radu Vasile – jelentették be [Szabadság, dec. 2.], de az utazást későbbre halasztották. [RMSz, dec. 6.]Virgil Măgureanu, a SRI volt igazgatója, aki közben a PNR főtitkára lett, üzenetet intézett a néphez, melyben kifejtette, hogy az RMDSz kormányra kerülése veszélyezteti az ország területi integritását. [Sajtóf., dec. 2.] 1999. január 16.Németh Zsolt sajtótájékoztatón elmondta: a m. egyházi vezetőkkel folytatott megbeszélés (→ 1999.01.14) része annak az akciónak, mellyel Radu Vasile budapesti látogatását (→ 1999.02.09) készítik elő. [Szabadság, jan. 16.]1999. február 1.Göncz Árpád és Emil Constantinescu Aachenben rövid megbeszélést folytatott a két ország kapcsolatáról. [Szabadság, febr. 1.]Varujan Vosganian (PAR) kijelentette: az RMDSz komoly ellenkezésre számíthat a jobboldal részéről, ha tovább folytatja autonomista politikáját. Pártja nem támogatja a kollektív jogokat. [Szabadság, febr. 1.] Takács Csaba, a Hajdú Gábort ért támadásokról: az egészségügy nehéz és kritikus tárca, emiatt már 9 miniszter cserélődött, a támadások folyamatosak; az RMDSz-nek alapvető érdeke, hogy a reformintézkedéseket következetesen végrehajtsa, ezért nem szabad megfutamodni. [Szabadság, febr. 1.] 1999. február 9.Radu Vasile kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. A küldöttséget fogadta Orbán Viktor kormányfő, Göncz Árpád köztársasági elnök és Áder János, az Országgyűlés elnöke. [Szabadság, febr. 10.]Tőkés Elek egyházügyi referensként kezdte, s csak több versenyvizsgával lehetett igazgató, noha a kormány vezérigazgatói állással kecsegtette az RMDSz-t. Nagy Benedekkel közösen dolgoznak az egyházak ügyén, de semmilyen segítséget nem kapnak az államtitkárságtól: személyzet nélkül dolgoznak (bútorzat is csak szűkösen van), 1997. dec.-re sikerült elkészíteniük a vallásügyi tervezetet, amelyet 1998. júl. küldtek szét véleményezésre a minisztériumoknak. Az egyházi vagyon visszaszolgáltatása akadozik. [EN, febr. 9.] 1999. február 10.Radu Vasile Gyulára látogatott, hogy a magyarországi románok sorsával ismerkedjen, majd Arad felé jött vissza az országba. Sajtóértekezletén elmondta: biztosítékokat kapott arra nézve, hogy Mo. támogatni fogja Ro. euroatlanti integrációját; majd hozzátette: „a tárgyalások légköre nem azt bizonyította, hogy a ro.–m. kapcsolatok fejlesztése a m. egyetem létrehozásától függene”. [Szabadság, febr. 12.]Orbán Viktor fogadta Tőkés Lászlót és tájékoztatta a Radu Vasiléval folytatott tárgyalásról. „A bizalomépítés szempontjából fontosak a ro.–m. kormányfői találkozón elhangzottak, de hiányolom a konkrét eredményeket”– mondta Tőkés László. Németh Zsolt elmondta: a találkozó előtt a püspök eljuttatta javaslatait Orbán Viktornak, s ezeket a m. fél számos esetben képviselni tudta a megbeszéléseken. [RMSz, febr. 12.] 1999. május 3.Tony Blair brit miniszterelnök néhány órás látogatásra Bukarestbe érkezett. A parlamentben elmondott beszédében kijelentette: az EU-ban támogatni fogja azt a javaslatot, hogy Ro.-t hívják meg a csatlakozási tárgyalásokra. [Szabadság, máj. 5.]Nagy érdeklődést és némi szorongást váltott ki Erdélyben az a hír, hogy az illetékes magyar miniszter a feketemunka elleni harc részeként megállapodást kíván aláírni ro. partnerével a szezonális munkavállalásról. A több ezer munkavállaló státusa – a költségvetésnek okozott káron kívül – azért is elfogadhatatlan, mert a munkások teljesen kiszolgáltatott helyzetben vannak. [RMSz, máj. 3.] (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||