|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: SzET (Szövetségi Egyeztető Tanács) 1999. szeptember 17.Gh. Funar tiltakozó utcai menettel kívánja fogadni Alföldi László kolozsvári főkonzult (→ 1999.09.08). Horváth Gábor m. külügyi szóvivő emlékeztetett arra, hogy Funar korábban is nagy előszeretettel szervezte meg a m. főkonzulátus elleni provokációkat, de ezek nem tudták megzavarni a m.–ro. együttműködési folyamatot. [Népújság, szept. 17.]A SzET ülésén Markó Béla azoknak válaszolt, akik úgy ítélték meg, hogy a szövetségi elnök sikertörténetként tartja számon a tanügyi törvényt. Markó biztosította a jelenlevőket: saját maga sincs megelégedve a törvénnyel; a feladat: minél jobban kihasználni a törvény adta kereteket. Veszélyesnek nevezte azt, hogy néhányan állandóan pocskondiázzák az elért (valóban soványka) eredményeket, ismételten a ’nemzethalál’ víziójával fenyegetnek. [Szabadság, szept. 18.] Öt alapító tag (Bitay Ödön, Nagy Károly, Csucsuja István, Pálfalvi Attila és Péter György) kilépett a Szocdem Tömörülésből. A közlemény szerint már 1997 tavaszán kibékíthetetlen ellentét támadt ötük és az akkori vezetés között. [Szabadság, szept. 17.] A legveszélyeztettebb történelmi műemlékek nemzetközi, százas listájáról levették a gelencei templomot (mert ott állagmegóvási munkákat végeztek az utóbbi időben), helyette fölvették a bonchidai Bánffy-kastélyt. [Háromszék, szept. 17.] 1999. szeptember 21.Alföldi László főkonzul átadta megbízólevelét a ro. külügyminisztériumnak, ezzel megkezdhette hivatalos tevékenységét. [Szabadság, szept. 21.]Az SzKT elfogadta a SzET által szept. 17-én közzétett állásfoglalását, miszerint a SzET üdvözölte a m. történelmi egyházak püspökeinek szándéknyilatkozatát (→ 1999.09.15) amellyel felvállalják az önálló m. ny. felsőoktatás érdekében egy alapítványi, m. magánegyetem létrehozását Kolozsvár székhellyel. [RMSz, szept. 21.] 1999. december 4.Marosvásárhelyen, az SzKT–SzET együttes ülésén nyilatkozatot adtak ki az 1989-es forradalom 10. évfordulóján. Kegyelettel emlékeztek meg a mártírokról, akik életükkel fizettek a szabadságért. Tőkés László következetes szembeszállása a diktatúrát fenntartó elnyomó gépezettel szikrája volt az általános elégedetlenség forradalmi mozgalommá válásának. – Új rendszert dolgoztak ki az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriumának kinevezésére. Eddig az RMDSz ÜE jelölte ki a szaktestületek tagságát, mostantól a SzET szakbizottságai teszik ezt. – Az RMKdM állásfoglalás-tervezete felszólította Tőkés Lászlót, hogy vonja vissza nyilatkozatát (→ 1999.11.02), amelyben az RMDSz-t komm. típusú pártnak minősítette, vagy fontolja meg, hogy tagja akar-e még maradni e ’párt’ vezetőségének. Az SzKT, az 1989-es események évfordulójához méltatlannak tartotta az állásfoglalást és levették a napirendről. [Szabadság, dec. 6.] – Elemző összefoglalójában Markó Béla az elmúlt 10 esztendő legfontosabb pol. értékének nevezte, hogy az egységben létrehozott RMDSz megmaradt egységes szervezetnek. – Az SzKT arról döntött, hogy az országos parlamenti és önkormányzati voksolások előtt előválasztásokon méretkezzenek meg a jelöltek; a sokszor ellentmondó javaslatok láttán, a testület úgy döntött, hogy az előválasztások milyenségét (elektoros vagy urnás) és megszervezését a helyi szervezetek hatáskörébe utalja. – Takács Csaba kifejtette, hogy anyagi okokból nem lehet belső választásokat tartani. – A MIT képviselője elégedetlenségét fejezte ki az RMDSz ifj. politikája ellen. [BN, dec. 6.; SzFÚ, dec. 6.; Népújság, dec. 7.]1999. december 6.Meghatározatlan ideig tartó vasutas-sztrájk kezdődött, melynek első két órájában teljesen leállt a vasúti közlekedés. Az alkalmazottak 70%-os fizetésemelést és 1,5 millió lejes (82 $) karácsonyi prémiumot követelnek, a minisztérium képviselői csak 20%-ost béremelést tartanak elfogadhatónak. [Szabadság, dec. 7.]Az RMKdM közleményben hangoztatta: elfogadja az SzKT–SzET döntését, hogy a forradalom évfordulója nem alkalmas pillanat polémiát folytani a tb. elnökkel, de „meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a téma naprirendről való levétele után Tőkés László folytatta tb. elnökhöz méltatlan vádaskodásait. Az RMKdM határozottan visszautasítja azt, hogy Tőkés László megkérdőjelezte Varga Lászlónak, az RMKdM köztiszteletben álló vezetőjének kommunistaellenes múltját”, holott Varga László tiszteletest 1958-ban életfogytiglani börtönre ítélték; ezért „felhívjuk a püspök úr figyelmét arra, hogy a temesvári népfelkelésben betöltött szerepe nem hatalmazza fel sem arra, hogy volt pol. foglyok tevékenységét minősítse, sem arra, hogy az RMDSz egészét rágalmazza.” [RMSz, dec. 6.] Jean-Claude Perriset Bákóba látogatott és a helyi esperességen találkozott az MCsSz vezetőivel és a csángó falvak küldöttségével. A megbeszélésen Perriset fölajánlotta, hogy közvetít a csángók és a jászvásári püspökség közötti konfliktusban. [Háromszék, dec. 7.] 2000. január 6.Szabó Tibor (HTMH) elmondta: továbbra is biztosítják a MÁÉRT működési feltételeit, valamint a szakértői bizottságok érdemi munkáját. Elkezdődött a h. t. m. jogállását szabályozó törvény előkészítése. [RMSz, jan. 6.]Takács Csaba elmondta: az SzKT legközelebbi ülésének egyetlen napirendi pontja: a sokat halasztott belső választások időpontjának és lebonyolításának módja. Ez ügyben az ÜE átfogó dokumentációt küld a program- és szabályzat-felügyelő bizottsághoz. [Szabadság, jan. 6.] Az IKA erdélyi alkuratóriumának kolozsvári ülésén megvitatták a SzET által tett javaslatokat (→ 1999.12.04) az alkuratórium szaktestületeinek személyi összetételére vonatkozóan. [Szabadság, jan. 7.] 2000. július 3.Az SzKT és a SzET marosvásárhelyi együttes ülésén Markó Béla emlékeztette a tagokat: 10 évvel ezelőtt egyezséget kötöttek arról, hogy mindenki aláveti magát a közösen meghozott döntéseknek. Szerinte újra kell tárgyalni ezt az egyezséget, és vagy megerősítik azt, „vagy útjára engedjük azokat, akiknek túlságosan nehéz ez a hűség”. Fölvetődik a kérdés: kell-e még az egység azoknak, akik a helyi előválasztásokon alulmaradtak, majd függetlenként indultak, és azoknak, akik az RMDSz-en kívüli pluralizmust hirdetik? – Tőkés László azt javasolta: az SzKT végezzen szigorú önvizsgálatot, és kezdeményezze az egész RMDSz személyi megújítását. – Bárányi Ferenc kérte, hogy Tőkés döntse el: az RMDSz tb. elnöke vagy a belső ellenzék vezetője akar-e lenni? – Markó Béla a vita egyes tételeire kérdéssel válaszol: miért kell kudarcról beszélni, amikor a szövetség az 1996-os választási eredményeknél jobbakat ért el? – Az SzKT megerősítette Kincses Előd felmentését a megyei elnöki tisztségből. (→ 2000.05.06, 2000.05.12, 2000.05.15, 2000.05.25) – A lemondott Sebesi Karen Attila helyett Szép Gyulát választották művelődési alelnöknek. – Varga Attila a státustörvény koncepcióját ismertette. – Az SzKT állásfoglalásai: a földvári emlékmű ügyében (→ 2000.06.28); a marosvásárhelyi szoborgyalázás ügyében (→ 2000.06.21); politikai döntésként értékelték a Bardóczy Csaba ellen hozott ítéletet (→ 2000.06.28), ezért Ro. főügyészétől a per újrafelvételét kérték. [RMSz, júl. 5.]Gyergyószentmiklóson fölszentelték a Caritas Agro-Centrumot és a Szent Benedek Tanulmányi Ház új épületszárnyát. [RMSz, júl. 3.] Emil Constantinescu szerint Ro. akkori felső vezetésének tudtával sértették meg a Jugoszlávia elleni nemzetközi olajembargót; éjszakánként ciszternás szerelvények keltek át Zsombolyánál. Ion Iliescu azzal vádolta Constantinescut, hogy a vizsgálat lezárulta előtt mondott véleményt. [Krónika, júl. 3.] (→ 1992.05.30, 1992.06.08, 1994.04.05, 1995.08.03, 1999.05.04) 2001. szeptember 24.Adrian Năstase telekonferenciáján fölhívta a prefektusok figyelmét a m. sajtó veszélyeire. Kollektív módon bélyegezte meg a teljes m. sajtót – demokráciában, a pol. csúcsairól ez nem szokás. [Krónika, szept. 24.] – A MÚRE értetlenül fogadta a vádaskodást: a kormányfőnek el kell fogadnia, hogy léteznek az övétől eltérő szempontok is. [HN, szept. 24.] (→ 2001.09.26)A SzET kolozsvári ülésén a szövetségi elnök beszámolója az RMDSz és a kormánypárt közötti együttműködésre helyezte a hangsúlyt. Markó kritizálta az RT-t: ahelyett, hogy ideológiai műhelyként működnének, puccsot terveznek. Csép Sándor a kormányfő nacionalista retorikája elleni fellépést sürgetett. Wanek Ferenc (Bolyai Társaság) szerint az RMDSz vezetőinek nem lenne szabad egyenlő mértékben kezelni a BBTE és az EMTE ügyét, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az önálló struktúra kialakítására az állami egyetemen. A SzET elnöke visszautasította Tőkés László vádjait, aki a Wesselényi Gimnázium ’újraállamosításával’ vádolta az RMDSz-t. [RMSz, szept. 24.; Szabadság, szept. 24.] A Csíki Magánjavakat közel 10 ezer hektár erdős terület illeti meg, valamint több villa és épület. Az Igazgatótanács megválasztotta az új vezetőséget (Hajdú Gábor elnök; Garda Dezső alelnök; Ráduly Róbert jegyző), amely felszólította az érdekelteket, hogy akinek dokumentumai, információi vannak a visszaadandó vagyont illetően, azok forduljanak minél előbb a központi irodához. [RMSz, szept. 24.] Hosszú adminisztrációs harc után sikerült fölavatni Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király szilágysomlyói szobrát (Lőrincz Lehel alkotása). [Krónika, szept. 24.] 3. alkalommal rendezte meg a Homo Ludens Alapítvány a Ro. M. Bábostalálkozót; 12 társulat előadásait tekinthette meg a kolozsvári közönség. [Krónika, szept. 24.] 2001. október 22.Markó Béla megerősítette az RMDSz álláspontját: Ro.-ban a státustörvénnyel kapcsolatos igények összegyűjtését a szövetség apparátusának kell elvégeznie, s ezt a tevékenységet egy – az RMDSz, az egyházak és a civil szervezetek képviselőiből álló – védnöki testületnek kell felügyelnie. [Szabadság, okt. 22.]Sólyom László m. alkotmánybíró, a Velencei Bizottság tagja elmondta: a biz. ro. tagja, Valeriu Stoica rendkívül korrekt álláspontot képviselt a státustörvény vitáján. Az 5 raportőr főleg a francia iskolát képviselte, szemléletmódjukra rányomta bélyegét a nemzetállam-központúság. [Szabadság, okt. 22.] (→ 2001.07.10, 2001.10.19) Az EMTE beindulása utáni helyzetről és az új okt. stratégiáról tanácskozott Kolozsvárott a SzET okt. szakbizottsága. A gyűlésen képviseltette magát tk. az RMPSz, Bolyai Társaság, EMTE, RoDoSz, OMDSz, IKA, EMKE. [Krónika, okt. 22.] Nem tudják beindítani a Szent Kamill Otthont (→ 2001.10.08), mert a hatóságok nehezítik a hivatalos engedélyek kiadását. [Szabadság, okt. 22.] Csíkszeredában tartotta közgyűlését a R. M. Népművészeti Szövetség. A tisztújítás eredményeként Szakál Gizellát választották elnökké. [HN, okt. 22.] 2001. december 17.Marosvásárhelyen tartották az SzKT és a SzET együttes ülését. Markó Béla – pol. helyzetelemzésében – kudarcnak nevezte az egyházi ingatlanok helyzetének teljes megoldatlanságát és a nemzeti szimbólumok használatának korlátozását. Van egy konfrontációs stratégia, amely a megegyezést/kiegyezést tévútnak tekinti, ennek oka az agresszív ro. nacionalizmus, a szociális elégedetlenség, a biztos jövőkép hiánya; a PSD-vel való további együttműködésről garanciák kellenek. A tiltakozás jeleként az ülés végén a szövetségi képviselők elénekelték a m. himnuszt.– A legfőbb ügyész vizsgálatot rendelt el a himnusz-éneklés ügyében. [Szabadság, dec. 17., dec. 18.] (→ 2001.12.19, 2001.12.29)A szenátus elutasította az ellenzék (PRM, PNL, PD) bizalmatlansági indítványát, amelyben azzal vádolták meg a kormányt, hogy képtelen biztosítani az állam hatalmát a székely megyékben. [Szabadság, dec. 18.] 2002. szeptember 21.A SzET és az SzKT közös ülésén elutasították a Kolozs megyei MKT felvetését, hogy a jövő évi kongresszus előtt belső választásokat tartsanak. – Borbély László kiemelte, hogy a PSD-vel kötött protokollum 89 pontjából sikerült 75-öt teljesen vagy részben megvalósítani. A részleges tisztújítás során üv. elnökhelyettes lett Borbély László, az üv. gazd. alelnök pedig Kerekes Gábor. Döntöttek a köv. RMDSz-kongresszus idejéről, a helyszínt pályázat útján választják ki. [Szabadság, szept. 23.]A Bolyai-emlékmű marosvásárhelyi pályázatát Horváth Sándor matematikus nyerte. A terv tartalmazza Bolyai pszeudoszféráját és az egész konstrukció magán hordozza Bolyai forradalmi eszmevilágát. [Népújság, szept. 21.] (→ 2002.12.14) Gyergyószentmiklóson tudományos rendezvényen emlékeztek a Székely Kongresszus centenáriumára. [HN, szept. 21.] 2002. szeptember 26.Az EMK – a SzET-hez és az SzKT-hoz intézett levelében – azt sérelmezi, hogy az RMDSz elodázta azt a lehetőséget, amelyet korábban Orbán Viktor ajánlott föl: „amennyiben ilyen irányú kérés érkezik az RMDSz-től, Mo. meg fogja adni a kettős állampolgárságot a romániai m. nemzeti közösség minden tagjának”. [Szabadság, szept. 26.] (→ 2002.09.27)Brassai Zsombor, megyei üv. elnök, a görgényszentimrei lelkésszel közösen, magánerőből kívánja megoldani a helyi m. óvoda kérdését (→ 2002.09.09). [Népújság, szept. 26.] Több mint 40 évi szünet után ismét megkezdődött a m. ny. tanítása – a ro. állami oktatás keretében – két csángó faluban: Pusztinán és Klézsén: heti 4 órában tanítják a jelentkezőket. Emlékeztetőül: 1948 és 1956 között Bákóban m. ny. tanítóképző is működött. [SzFÚ, szept. 26.] – Hegyeli Attila elmondta: kevés a jelentkező. [RMSz, szept. 27.] 2002. október 26.Kolozsvárott megemlékeztek a Kolozsvári Nyilatkozat 10. évfordulójáról (→ 1992.10.25). Németh Zsolt üzenete hangsúlyozza: a belső önrendelkezésre épülő önkormányzatiság jelenti a helyes utat az erdélyi m. közösség számára. [Szabadság, okt. 26., okt. 28; RMSz, okt. 28.] (→ 2002.09.06)Schöpflin György, politológus szerint Ro. 2007-re sem tudja teljesíteni az EU-csatlakozás feltételeit, mert az országnak sosem volt hatékony államgépezete; gazdasági elit alig létezik, a társadalmi rétegződés hiányos. [Szabadság, okt. 26.] Marosvásárhelyen tartották az SzKT és a SzET együttes ülését, ahol a Tőkés-per (→ 2002.10.25) fejleményeit is megtárgyalták. Tokay György szerint vége az erkölcsi piedesztálnak. [Szabadság, okt. 28.] Újabb MIT–MIÉRT találkozó volt Kolozsvárott, ahol az erdélyi fiatalokat érintő problémákról egyeztettek. [Táj., okt. 29.] Nem lehet elárverezni Reiner házát, mert nem egyedüli birtokosa az ingatlannak, mondta Tamás Sándor képviselő. (→ 2002.10.08, 2002.10.23) [Krónika, okt. 29.] Korondon fölavatták Márton Áron mellszobrát. [Vasárnap, nov. 3.] 2002. december 2.Adrian Năstase Budapesten ellátogatott a ro. nagykövetségre és a Ro. nemzeti ünnepe alkalmával rendezett fogadásra; a Kempinski Hotelben rendezett fogadáson megjelent Medgyessy Péter miniszterelnök is. A hotel előtt százak tüntetettek amiatt, hogy a m. kormány képviselői a gyászos emlékű évfordulón a ro. vezetőkkel pezsgőznek. [Krónika, dec. 2.; Háromszék, dec. 2., dec. 5.; SzH, dec. 6.] – A Nemzetközi Erdély Bizottság nevében Eva Maria Barki eljuttatta a sajtóhoz Năstasenak írt levelét, amelyben úgy fogalmazott: a ro. kormányküldöttségből hiányzik a kellő érzékenység, amikor Budapestre jött December 1-jét megünnepelni. [SzFÚ, dec. 3.; MN, dec. 2.; EN, dec. 10.]Az RT rendkívüli kongresszusán, a tagság 41:31 arányú szavazata alapján arról határoztak, hogy az RT nem vesz részt az RMDSz szatmári kongresszusán (→ 2003.01.31). Utóbb módosult a döntés, az érintettek egyéni belátására bízzák a részvételt. [Krónika, dec. 2.; Szabadság, dec. 3.] – Az RT 288 helyen módosítaná az RMDSz szövetségi alapszabályát, pl. kettőre korlátoznák a szövetségi elnök mandátumát és a SzET is döntéshozatali státust kapna. [NyJ, dec. 2.] Az EMKE rendes évi közgyűlésén kiosztották az egyesület évi díjait. [Szabadság, dec. 2.] 2003. január 25.Wanek Ferenc – a SzET kolozsvári ülésén – a m. egyetem kérdését feszegette: bár korábban számtalan ígéret hangzott le, megoldás továbbra sincs. [Szabadság, jan. 27.]Kiskenden tartotta alakuló ülését a Maros megyei polgári körök mozgalma (→ 2003.01.13). [Népújság, jan. 27.] 2003. április 7.Az SzKT és a SzET közös ülésén Markó Béla elítélően szólt arról, hogy az MVSz ellenzi Mo. EU-csatlakozását (→ 2003.02.24). – Az IKA újjáalakult kuratóriuma folyamatosan fizeti ki a tavalyról elmaradt támogatásokat; 2002-ben 36 ezer családtámogatási pályázat érkezett, de ebből csak 2000-t fizettek, 1,8 milliárd forintnak ezután lesz gazdája. – Az SzKT országos választási bizottságot hozott létre, amely a belső választások folyamatát irányítja és ellenőrzi. [Szabadság, ápr. 7.]2003. június 2.Kolozsvárott ülésezett a megújult SzET. Elnöknek ismét Kelemen Hunort, alelnöknek Kötő Józsefet és Korodi Attilát választották meg. [Szabadság, jún. 2.] – Sütő András az ülésen kifejtette, hogy „az RMDSz eredményei, megvalósításai csak esetlegesen, szerkesztőségi szeszély folytán kerülnek a mindennapi sajtóba” – ezt a kérdést úgy lehet megoldani, ha az RMDSz saját napilapot adna ki, amelyben válaszolhatna a más kiadványokban szereplő rágalmakra. – Kelemen Hunor a kommunikációs csatornák fontosságáról, az ügyvitel élénkítéséről nyilatkozott. [Krónika, jún. 2., jún. 3.]„Mo.-n valamit félreértettek. Mi azt kértük, hogy gazdasági leányvállalatokat létesítenek Erdélyben, nem pedig azt, hogy politikai leányvállalatokat hozzanak létre. Nem kértük, hogy Bayer Zsolt eljöjjön ide, és elmondja nekünk: kisebbségi jogaink érvényesítésében az írek és a baszkok példáját kövessük.”– mondta Markó Béla. ● [Utalás Bayer Zsolt sepsiszentgyörgyi felszólalására; ]030531.] [Krónika, jún. 2.] 2004. január 10.Tőkés László – az EMNT elnökeként aláírt nyílt levélben – párbeszédet kezdeményezett Markó Bélával, aki a sajtó útján azt válaszolta: „elégtétellel látom az EMNT levelében az RMDSz célkitűzéseit, ha pedig ez így van, akkor semmi akadálya sincs annak, hogy a szövetségen belül tevékenykedjenek. Tisztázniuk kell, hogy pol. csoportosulásnak tekintik-e magukat, s akkor helyük lehet az RMDSz platformjai között; ezt ezúton fel is ajánlom nekik. Ha pedig civil szervezetnek tekintik magukat, akkor a SzET szintjén lehet helyük a szövetségben.” [Szabadság, jan. 10., jan. 15.; Krónika, jan. 10.]A m. kormány nem hívja meg az EMNT-t a következő MÁÉRT-ra, tekintve, hogy a romániai magyarság részéről egyetlen partnerként az RMDSz-t ismerjük el – mondta Szabó Vilmos. [Szabadság, jan. 10.] (→ 2004.01.16) A hazai civil szervezetek tiltakoznak a Szabad Európa Rádió ro. ny. adásának megszüntetése miatt (→ 2003.12.02), szerintük az adóra még nagy szükség van. [SzFÚ, jan. 10.] Szatmárnémetiben a Hám János Gimn. birtokba vehette új székhelyét a Püspöki Palota épületében, ahonnan sok huzavona után kiköltözött az Élelmiszeripari Líceum; az épület azonban jelentős mértékű felújításra vár. [RMSz, jan. 10.] 2004. február 9.A SzET ülésén részt vett Pomogáts Béla is, az IKA elnöke, aki arra kérte az RMDSz-t, vesse latba politikai befolyását a m. kormányfőnél, hogy ne csökkenjen a h. t. m. számára folyósítandó támogatások összege. [Szabadság, febr. 9.] (→ 2004.03.02)2004. február 23.Az SzKT és a SzET együttes ülésén a szövetségi elnök helyzetelemzése a választások fontosságára hívta föl a figyelmet. „Be kell bizonyítani, hogy az RMDSz-ben mindenki megméretkezhet, és aki mégis ellenlistát, ellenszervezetet tervez, csak rombolni akar.” A küldöttek nyilatkozatot fogadtak el az EP-jelentésről (→ 2004.02.20): az RMDSz elengedhetetlennek tartja Ro. mielőbbi csatlakozását. [Szabadság, febr. 23.; RMSz, febr. 23.]Fönntartja a Székelyudvarhelyért Alapítvánnyal szembeni követelését az IKA kuratóriuma – áll a testület döntésében. Ezt Szász Jenő levelére válaszolva közölték. [Krónika, febr. 23.] (→ 2004.01.06, 2004.09.20) lapozás: 1-20 | 21-39
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||