|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Földrajzi mutató: 2001. május 15.A ro. lapok véleménye szerint a státustörvény európai méretű botrányt fog okozni. Markó Béla szerint eltúlzott az ellenkezés, a törvénybe foglalt kedvezményeket nem Ro. területén fogják érvényesíteni, hanem Mo.-n. [Szabadság, máj. 15.]Az RMNKT párhuzamosan létezik és működik a nagyváradi székhelyű Erdélyi Népfőiskolai Collegiummal. A két társaság elsősorban a mezőgazdász társadalomra terjeszti ki ezt az oktatási formát, mert a gazdászokat a hagyományos oktatás nem tudja ellátni. [EN, máj. 15.] 2001. május 21.A 10. Festum Varadinum rendezvénysorozat utolsó napján ökumenikus istentiszteletet tartottak Nagyváradon. Az 50 év után feltámasztott ünnepségsorozat egyedülálló kulturális–egyházi megnyilvánulás: számtalan helyszínen tartanak tömegeket megmozgató, tartalmas rendezvényeket. A rendezvények egyik nagyhatású momentuma a Szent László-körmenet. Az ünnepen bejelentették, hogy a Tőkés Lászlóról elnevezett kisvárdai alapítvány kuratóriuma Tempfli József megyéspüspököt tüntette ki (→ 2001.05.16); a díjat a kisvárdai Szent László-napok keretében adják át, máj. 24-én. [BN, máj. 21.; RMSz, máj. 23., máj. 24.; NyJ, jún. 23.; SzFÚ, jún. 28.]2001. szeptember 1.Iliescu elutasította Miron Cozma kegyelmi kérvényét (→ 2001.08.16), azzal indokolva, hogy több bűnvádi eljárás is folyamatban van a bányászvezér ellen, s egyetlen bűntény alóli felmentés nem oldaná meg a problémát. [Szabadság, szept. 1.]Mircea Geoană el akarja érni, hogy Csehország tekintsen el a vízumkötelezettség (→ 2001.08.31) bevezetésétől. Olyan intézkedéseket helyezett kilátásba, hogy akik más állam területéről kísérelnek meg illegális határátlépést, drasztikus büntetésben részesüljenek. [Szabadság, szept. 1.] A m. történelmi egyházfők Kolozsvárott az RMDSz vezetőivel tanácskoztak az egyházi ingatlanok restitúciójáról. Az RMDSz és az egyházak közös restitúciós törvénytervezetet készítenek. [Szabadság, szept. 1.] (→ 2001.09.15) Ro.-i körútja végén Medgyessy Péter (MSzP) Nagyváradra látogatott, ahol Tempfli Józsefnek elmondta: a ro. kormányfővel folytatott megbeszélés során azt kérte, hogy adják vissza a kat. egyháznak a püspöki palotát; Năstase annyit mondott: megfontolják a dolgot. [RMSz, szept. 1.] Az RT a MÚRE etikai bizottságához fordul a nyilvánosságra került ’emlékeztető’ (→ 2001.08.21) ügyében. [Szabadság, szept. 1.; RMSz, szept. 3.] – Tibori Szabó Zoltán azt várta volna, hogy az RT elvégezze a szükséges önrevíziót, ehelyett vitatja a dokumentum hitelességét. [Szabadság, szept. 4., szept. 11.] 2001. október 3.A végső szavazáson a képviselőház elutasította a m. ny. állami egyetem létrehozásáról szóló, az RMDSz által benyújtott törvénytervezetet. Markó Béla ezt így kommentálta: „Sajnálatos, hogy 11 évvel a forradalom után nem ismerik el a m. kisebbség önálló állami egyetemhez való jogát.” [Szabadság, okt. 3.]Többnapos rendezvény keretében nyitja meg az új tanévet az EMTE – jelentette be sajtóértekezleten az egyetem vezérkara. Az ünnepi rendezvény Kolozsvárott kezdődik, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának nyilványos ülésével, délután Marosvásárhelyen lesz a megnyitó; 4-én Nagyváradon nyitják meg a PKE tanévét (erre a rendezvényre Orbán Viktor is eljön), 5-én Csíkszeredában lesz ünnepség, ahova a ro. és m. tanügyminisztert is várják. Tonk Sándor szerint mindez azt jelenti, hogy a m. egyetem mindkét állam közös ügye. Az EMTE és a PKE karain 1100 diák hallgatja majd 200 tanár előadásait. [Szabadság, okt. 3.; RMSz, okt. 3.; Népújság, okt. 4.] Szabó Tibor (HTMH) az MTI-nek elmondta: sem a m. kormány, sem a kormányzati szervek a törvény értelmében nem támogathatnak h. t. pártokat. E kijelentéssel arra a sajtóhírre reagált, miszerint a m. kormány különféle csatornákon finanszírozna különféle m. pol. platformokat. – Markó Béla a Mediafaxnak elmondta: nincs bizonyíték arra, hogy a Fidesz bárkit is anyagilag támogatna; a pol. támogatás „a pol. szimpátiának, ideológiai közelségnek és régi barátságoknak köszönhető”; arra kértük a Fideszt, hogy az RMDSz egészével alakítson ki közeli kapcsolatot, azt viszont nem tilthatjuk meg senkinek, hogy a szövetségen belüli csoportokkal rokonszenvezzen. [Szabadság, okt. 3.; RMSz, okt. 3.] 2001. október 4.Az EMTE marosvásárhelyi tagozatának megnyitóján Pálinkás József m. okt. min. találkozott Markó Bélával; egyetértettek abban, hogy a m. kormány által nyújtott tanügyi támogatásnak az erdélyi m. diákok szülőföldön maradását kell szolgálnia. [Táj., okt. 4.] – Nagyváradon nagy erőfitogtatással vonultak ki a rendőrök, a város fölött helikopter körözött; a készültség Orbán Viktor látogatásának volt köszönhető. A tudósítás címe: Orbánt többen várták Nagyváradon, mint Iliescut Aradon. Orbán Viktor m. miniszterelnök vágta át a PKE avatószalagját. [NyJ, okt. 5.; RMSz, okt. 6., okt. 9.; BN, okt. 6.]2001. október 8.A Mo.-i választási időszakban Erdély a m. választási csatározási színhely meghossszabbításává válik – jelentette ki Vasile Dancu tájékoztatási min., Orbán Viktor nagyváradi beszédére utalva. [Szabadság, okt. 8.]Az MVSz Reményforrás-programja is támogatta a M. Mozgássérültek Kolozsvári Társasága otthonának felépítését. A Szent Kamill Otthon négyszintes épületét a Hajnal negyedben húzták föl; az épület megálmodója és fő szervezője Tokay Rozália, a Társaság elnöknője, aki maga is mozgássérült, de tízszer annyi energiája és akarata van, mint bármely egészséges embernek. [Szabadság, okt. 8., nov. 19.] (→ 2001.10.22) 2001. november 6.A bukaresti bíróság másodfokon felmentette a vád alól Alison Mutlert, az AP tudósítóját, aki azzal vádolta Tőkés Lászlót, hogy a Securitate ügynöke volt. [Szabadság, nov. 6.] (→ 2001.03.27, 2002.03.01)A ro. kormány megértette, hogy egyetlen alternatívája az euroatlanti integrálódás – mondta Günther Altenburg, a NATO főtitkárhelyettese. [Szabadság, nov. 6.] Évről évre nő a m. vízumot igénylők száma: 2000-ben 14 ezren kértek vízumot, 2001-ben már 15 ezernél tartanak. Ennek 80%-a munkavállalási, 15%-a pedig tanulmányi vízum. A kérelmezők 20%-a ro. nemzetiségű. [Szabadság, nov. 6.] Kapy István, Nagyvárad alpolgármestere a pol. támogatás hiányával és a polgármesterrel fennálló munkaviszony hiányosságaival indokolta lemondását. A helyére Bíró Rozália került. [EN, nov. 6.] 2002. január 26.Az RMDSz OT döntött arról, hogy támogatja az RMDSz és a PSD között tervezett együttműködési megállapodás megkötését és elfogadta a megállapodás tervezetét, melyet rövidesen aláírnak. [Szabadság, jan. 26.]Az RT-ben – a székelyföldi után – megalakult a Partiumi Regionális Választmány is. A Nagyváradon tartott alakuló ülésen az aradi, bihari, temesvári, nagybányai, máramarosszigeti és szatmári körzetek képviselői vettek részt. Borbély Zsolt Attila elmondta: az RT céljaival összeegyeztethetetlen az a politika, amit az RMDSz folytat. [BN, jan. 28.] 2002. február 27.Az államtitok-törvény tervezetéből – az RMDSz javaslatára – törölték azokat a cikkelyeket, amelyek szerint az állampolgárokat felelőssé tehették volna az államtitok védelméért, így az kizárólag az illetékes intézményekre hárul. [Szabadság, febr. 27.]Nagyváradon megtartották a MaKOSz kongresszusát; az új elnök Debreczeni Sándor (Nagyvárad, Ady Endre Líceum) lett. [RMSz, febr. 27.] 2002. április 6.Országos szinten 130 ezer magyar igazolványra adtak be kérést. [Szabadság, ápr. 6.]Új RMDSz-székházat avattak Besztercén. [Krónika, ápr. 6.] Szenczi Kertész Ábrahám nevét viseli az a nagyváradi sajtóház és nyomda, amelyet a KREK nyitott, anyaországi támogatással. [RMSz, ápr. 6.] Az RT Maros megyei csoportja határozottabb fellépést sürget az RMDSz részéről a székelykáli földadományozás ügyében. [Népújság, ápr. 6.; EN, jún. 18.] (→ 2002.03.19) 2002. április 12.Otto Schilly német belügymin. a ro. parlamentben köszönetet mondott azért, hogy a Ro.-ban maradt 80 ezer főnyi német kisebbség többé ’nem károsul’ a földek tulajdonjogának visszaállítása kapcsán. [Szabadság, ápr. 12.]Ion Iliescu egy sajtóértekezleten ’etnikai tisztogatásnak’ nevezte a Bolyai Gimnázium ügyét; Markó Béla ennek kapcsán emlékezetetett: a városban egyetlen m. középiskola sem létezik, ellentétben Kolozsvárral, Zilahhal, Nagyváraddal, Araddal, Nagybányával, a Székelyföldről nem is beszélve; a probléma pedig 1990-től várja a megoldást. [Szabadság, ápr. 12.] (→ 2002.04.11, 2002.04.13, 2002.04.17, 2002.04.24, 2002.04.25, 2002.04.29) Több magánegyetem akkreditációjáról hoztak kormányhatározatot, köztük van a Sapientia (EMTE) is. [Krónika, ápr. 12.] Az Orsolya-rend nem kívánja megváltoztatni a visszakapott Ady Endre Líceum jellegét, az továbbra is megmarad m. tannyelvű oktatási intézménynek. [Krónika, ápr. 13.] (→ 2002.03.30) 2002. május 5.A Festum Varadinum zárórendezvényét a színházban tartották, a budapesti Honvéd táncegyüttes műsorával. Tempfli József sajnálta, hogy nincs jelen püspöki szinten Nagyvárad mindkét nagy m. egyháza. [RMSz, máj. 7.]2002. május 27.Szovátán tartotta tisztújító közgyűlését a MÚRE; az elnöki tisztségbe Csép Sándort választották újra, az üv. elnök Karácsonyi Zsigmond lett. [Szabadság, máj. 27.]A KJNT tisztújításának eredménye: Pozsony Ferenc (eln.) és Gazda Klára (aleln.) megmaradtak tisztségükben, új alelnökként Szabó Árpád Töhötöm került a vezetőségbe. [Krónika, máj. 27.; HN, máj. 31.] Ezután minden pünkösdkor megemlékeznek arról az 1964-es eseményről, amikor a hívek összefogása mentette meg a nagyváradi Szent László-templomot; a hatalom el akarta költöztetni a templomot, de az öreg épület nem bírta volna ki a költöztetést. Akkor a hívők, éjt nappallá téve álltak a templom körül, s szinte a testükkel védték meg az épületet. [RMSz, máj. 27.] 2002. június 3.Nagyváradon elvetették az RMDSz-frakció javaslatát: továbbra is megmarad az Antonescu utca neve. [RMSz, jún. 3.]II. János Pál fogadta Mihai Dobrét, Vatikán új nagykövetét. A pápa szeretné, ha a hatóságok megtalálnák a megoldást az egyházi javak restitúciójára. [Szabadság, jún. 3.] Indulatokat kavar a helyi ro. sajtó az Áprily Lajos Gimn. ügyében; a helyi protokoll szerint a ro. tanulóknak ki kell költözniük, de ez a helyiek ellenállásába ütközik. [RMSz, jún. 3.] 2002. június 19.Budapesten folytatódik a m. állam és az Aurul Rt. közötti ún. ciánper. A hírlap közölte a 2000. jan. 30-án történt ciánszennyeződést követő pereskedés kronológiáját. [Szabadság, jún. 19.]A PSD bevonta az RMDSz-t is a jövő évi költségvetés kidolgozásába. [Szabadság, jún. 19.] Belpolitikai vitát kavart Mo.-n a Magyar Nemzetben megjelent cikk, amely Medgyessy Péter titkosügynöki múltjával foglalkozott (kémelhárító tiszt volt). Az ellenzék lemondásra szólította föl a miniszterelnököt. [Szabadság, jún. 19., jún. 20.; Krónika, jún. 20.; Háromszék, jún. 28.; EN, júl. 9.] (→ 2002.06.21) Nem hivatalos adatok szerint Nagyszalontán 18.136 lakosból 10.397 a m. nemzetiségű (2258-cal kevesebb, mint a korábbi népszámláláskor); Nagyváradon 213 ezerből 27,4% a m. (10 évvel előbb 33,2% volt). [Szabadság, jún. 19.] Kincses Előd a csereháti ingatlan-per újabb fejleményeit taglalta: az ajándékozási szerződés azért jogtalan, mert az építtető cég a csereháti iskolát úgy adta át a kongregáció apácáinak, hogy nem volt tulajdonosi minősége, de egy bukaresti közjegyző telekkönyvi adatok hiányában is szentesítette az adásvételi szerződést. [UH, jún. 19.] 2002. július 4.A kormányfő ismertette a népszámlálás előzetes eredményeit: az országnak 21,698.000 lakosa van, ez több mint 1 millióval kevesebb az 1992-es számnál. A magyarság létszáma 190.582 fővel csökkent 10 év alatt. Adrian Năstase szerint a csökkenésnek gazdasági okai is vannak, melyek elsősorban a kivándorlásban és a gyermekvállalási kedv lanyhulásában látszik meg. A magyarság részaránya az erdélyi megyékben: Hargita 84,6%; Kovászna 73,8%; Maros 39,3; Szatmár 35,2%; Bihar 25,8%; Szilágy 23,1%; Kolozs 17,36%; Arad 10,7%; Temes 7,6%; Beszterce-Naszód 5,9%; Hunyad 5,2%; Fehér 5,4%; Krassó-Szörény 1,75%. [SzFÚ, júl. 1.; HN, júl. 5.; NyJ, júl. 5., júl. 6., júl. 8.; Szabadság, júl. 6.; RMSz, júl. 11.] – A magyarság lélekszáma: 1,434.377, az összlakosság 6,6%-a (1992: 7,1% volt). Kolozsvár m. lakossága közel 60 ezer ember, arány szerint: 18,86% (1992: 22,78%). [Krónika, júl. 5.] (→ 2002.03.30) – Marosvásárhelyen mintegy 70 ezer m. él (46,6%), a korábbi 85 ezerrel szemben. [RMSz, júl. 9.]Szándéknyilatkozatot írt alá a PKE és a Debreceni Egyetemi Centrum agrártudományi kara, melynek értelmében mezőgazdasági szakot létesítenek Nagyváradon. [Krónika, júl. 4.] 2002. július 6.Medgyessy Péter rövid erdélyi látogatásra érkezett. Első este Tordaszentlászlón vacsorázott az RMDSz vezetőivel, Kolozsvárott meglátogatta nagyszülei sírját, majd Adrian Năstaseval folytatott eszmecserét a közös gondokról. Megegyeztek abban, hogy Mo. támogatni fogja Ro. EU-s csatlakozását. Medgyessy Péter végül Nagyváradra utazott, ahol Tempfli Józseffel egyházpolitikai kérdésekről tárgyalt. [Szabadság, júl. 6., júl. 8.]Brassóban tanácskoztak a MÚRE és az RMDSz vezetői; egyetértettek abban, hogy az IKA alkuratóriumában a MÚRE paritásos alapon képviseltesse magát, eltérően a korábbi esztendőktől, amikor a MÚRE alulreprezentált volt. [Népújság, júl. 6.] 2002. július 31.A ro.–m. vegyesbiz. ülésén Szabó Vilmos bejelentette: a m. félnek szándékában áll a státustörvény megváltoztatása. Egyetértettek abban, hogy amíg ez nem történik meg, addig az egyetértési nyilatkozat érvényben marad. [Szabadság, júl. 31.]Markó Béla veszedelmesnek tartja azokat a próbálkozásokat, amelyek az anyaországi pol. szembenállásokat igyekeznek Erdélybe átvinni; a megalakuló polgári körökről úgy vélekedett, hogy civil kezdeményezésként a sokszínűség részei lehetnek, de „veszélyes próbálkozás lehet ezeknek pol. szerepet juttatni”. [SzFÚ, júl. 31.] Nagyváradon megtörtént az Orsolya-rend ingatlanainak átadása. A tulajdonos kötelezte magát, hogy az Ady Endre Líceum bérleti díjából megkezdi az épület állagmegőrző munkálatait és a zárda teljes felújítását. [RMSz, júl. 31.] 2002. augusztus 3.A m. adófizetők pénzét veszteséges ingatlanügyekre költötte a Sapientia – írta a Ziua. Tonk Sándor rektor elutasította a vádakat. [Krónika, aug. 3.]Tempfli Józsefet Nagyvárad díszpolgárává avatták. [SzFÚ, aug. 3.] 2002. augusztus 20.Nagyváradon tartották az RVSz európai területi nagygyűlését. Tőkés László, megnyitó beszédében leszögezte: a múlttal való szembenézés korparancs. Kritizálta a költségvetési pénzek elosztását, ui. a ref. egyház csak töredékét kapja az ortodox egyház dotációjának. Lassú az egyházi vagyon restitúciója, 3 év alatt az ígért 50 objektumból csak 4-et kaptak vissza. [Szabadság, aug. 20., aug. 21.]A Sapientia vezetősége Budapesten tárgyalt a HTMH-t felügyelő államtitkárral, Szabó Vilmossal. Tonk Sándor újságíróknak elmondta: az új m. kormány is kötelességének érzi az EMTE támogatását; felvetődött az egyes karok és szakok iránti idei gyér érdeklődés is. Tonk ezt azzal magyarázta, hogy néhány szakot későn hirdettek meg, továbbá az is fékező erőként hat, hogy az EMTÉ-n felvételi vizsgát is tartanak, ellentétben sok más egyetemmel, ahol az érettségi jegyek és a középiskolai eredmények alapján veszik föl a hallgatókat. [Népújság, aug. 20.] Marossárpatakon kőszobrot avattak Szent István tiszteletére (Miholcsa József alkotása). [Szabadság, aug. 21.] (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||