|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Földrajzi mutató: 1996. október 22.Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában szervezett emlékműsorral emlékeztek az 1956-os forradalomra. Tófalvi Zoltán elmondta, hogy a megtorlás során Erdélyben 514 személyt állítottak bíróság elé, 13 halálos ítéletet mondtak ki, ebből 10-et végre is hajtottak. [Népújság, okt. 24.]1996. november 6.Markó Béla az elnökválasztás utáni együttműködés lehetőségeiről folytatott megbeszélést Ion Diaconescuval (PNTCD), Emil Constantinescuval, valamint Mircea Ionescu-Quintusszal (PNL) [Quintus szerint Viorel Cataramă alelnök nyilatkozata – miszerint nem lépne koalícióba az RMDSz-szel – egyszerű magánvélemény]. [Táj., nov. 6.]Az ET parlamenti közgyűlése jogi bizottságának strasbourgi ülésen a Ro.-ról szóló, ún. Jansson-jelentés volt a fő téma. Frunda György elmondta, hogy bár a jelentés titkos volt, tartalma – a sajtónak köszönhetően – már széles körben ismert. Javasolta, hogy az új kormány beiktatása után újabb monitoring-bizottság látogasson Ro.-ba, s ellenőrizze az 1993-as ígéretek teljesítését. [Táj., nov. 7.] A MADISz rendezésében megkezdődött a 4. marosvásárhelyi Alter-Native rövidfilm-fesztivál. (→ 1995.10.12, 1997.10.08) 1996. november 13.Emil Constantinescu levélben biztosította erdélyi választóit arról, hogy ha megválasztják, többet nem lesznek a marosvásárhelyihez hasonló provokációk, senkit sem fognak üldözni valamely etnikumhoz való tartozása miatt. [Népszabadság, nov. 13.]1996. december 8.Az RMDSz OT marosvásárhelyi ülésén határozatot fogadtak el: meghallgatták az RMDSz tárgyalóküldöttségének beszámolóját és jóváhagyták a koalíciós tárgyalások eredményeit; megbízták az ÜE-t, hogy készítse el a törvényhozási feladatok listáját és azt továbbítsa a parlamenti frakciónak. [Táj., dec. 9.]1997. február 8.A belső ellenzék kritikája jellemezte az SzKT marosvásárhelyi ülését. Csapó I. József azt kifogásolta, hogy az RMDSz választási programja lényeges pontokban (kisebbségi jogok garanciája, autonómia) eltér az RMDSz-nek a kongresszuson elfogadott programjától. Tőkés László szerint az RMDSz választási sikere a választók bölcsességének és nem Frunda elnökjelölti kampányának köszönhető. Borbély Zsolt Attila kérdésére Markó Béla elismerte, hogy a szövetség nem kötött koalíciós szerződést a kormányzó partnerekkel, de az erre vonatkozó tervezetet már továbbították. Az ülésen veszélyes manipulációnak nevezték a BTE létjogosultságát megkérdőjelező SzK-akciót (→ 1997.01.31). Az SzKT megerősítette funkciójában a Takács Csaba által jelölt két alelnököt: Kötő Józsefet (aki a művelődés- és egyházügyi főosztály mellett mostantól az oktatásért is felel) és Székely Istvánt (önkormányzat). [Szabadság, febr. 10.] – Markó Béla hangsúlyozta: már az RMDSz alapításakor eldőlt, hogy a szövetség részt kér a hatalomból, tekintve, hogy a szervezet egyik célja a pol. életben való részvétel volt, tehát az 1996-os döntés – a kormányzásban való részvételről – nem elvi, hanem taktikai volt. A közös kormányprogram kompromisszum eredménye, de szerepelnek benne az RMDSz fontos célkitűzései: decentralizáció, nemzetközi jogszabályok jóhiszemű alkalmazása és ennek megfelelően a hazai törvények módosítása, az erőszakos asszimiláció és az etnikai összetétel megváltoztatásának tiltása, kisebbségi törvény elfogadása stb. Olyan illúziókat nem szabad táplálni, hogy az előítéletek és a szűk nacionalista érdekek egyik napról a másikra eltűnnek a ro. társadalomból. [RMSz, márc. 1.]1997. március 19.Az RMDSz sajtótájékoztatóján Markó Béla elmondta: halaszthatatlan gazdasági törvényeket kellene megszavazni, az ellenzék gesztusa (a „parlamenti sztrájk”) antidemokratikus obstrukciós kísérletként fogható fel. – Még a tavasz folyamán intézkedni kell, hogy ősztől bővüljön a m. ny. egyetemi oktatás köre, ebben nincs nézetkülönbség a szövetség és a kormánykoalíciós partnerek között, csupán a BBTE jövőbeni esetleges kettéválása kérdésében vannak eltérő vélemények. [Táj., márc. 19.]Marosvásárhelyen, a székely vértanúk emlékművénél felgyújtottak néhány, 15-én elhelyezett koszorút. Az RMDSz megyei vezetősége feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen. [Táj., márc. 20.] 1997. május 25.Göncz Árpád a M. Köztársaság elnöke – Constantinescu elnök meghívására – Bukarestbe érkezett. A hivatalos látogatás 3 napján a m. elnök megbeszéléseket folytat az elnökkel és kormányfővel, a parlament két házának vezetőjével, pártok elnökeivel, 26-án felavatja Snagovon Nagy Imre és társai emlékművét, beszédet mond a parlamentben, majd látogatást tesz Kolozsvárott és Marosvásárhelyen. – Az RMDSz székházában folytatott megbeszélés során a m. elnök gratulált a Szövetség felelősségvállalásához és bátorságához, amellyel részt kért a kormányzásban. [Táj., máj. 26.]A megyei prefektus tilalma ellenére (→ 1997.05.23) Gh. Funar gyűlést tartott a városban. A megmozdulást a rendőrség úgy értékelte, hogy megemlékező jellegű, ezért nem vonatkozik rá a gyülekezési tilalom. [RMSz, máj. 27.] 1997. május 27.Göncz Árpád Kolozsvárott villásreggelin fogadta a m. egyházak vezetőit, majd meglátogatta a Szent Mihály-templomot és a Farkas utcai ref. templomot; programon kívül az ortodox katedrálisba is ellátogatott. Délután Marosvásárhelyen megkoszorúzta a székely vértanúk emlékművét és beszédet mondott a város főterén (a zuhogó eső ellenére ezrek hallgatták). A RomLib kiemelte: hét évvel a tragikus események után szimbolikus értékű a két elnök kézfogása. [Sajtóf., máj. 28.]Budapesten az Országgyűlés elfogadta a m.–orosz, a m.–ukrán és a m.–ro. alapszerződések kihirdetéséről szóló törvényjavaslatokat. Az ellenzéki pártok a m.–orosz szerződés kapcsán a műkincs-ügy miatt tartózkodtak. [Népszabadság, máj. 28.] 1997. június 30.Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere és Dorin Florea prefektus, Bukarestben, a kormány illetékes tisztviselőitől megtudták: az új közigazgatási törvény egyértelműen a polgármester hatáskörébe utalja a kétnyelvű helységnév-táblák kihelyezését, anélkül, hogy erről a helyi tanácsnak határoznia kellene. Ekképpen beigazolódott és végleg tisztázódott: Fodor Imre jogszerűen járt el, amikor felállíttatta a kétnyelvű táblákat. [Táj., júl. 1.] ● [A helységnév-táblákat több alkalommal is ki kellett cserélni, mert a m. nevet „ismeretlenek” lefestették.]Budapesten aláírták a M.–Ro. Keresk. és Iparkamara alapító okiratát. Elfogadták az alapszabályt és megválasztották a tisztségviselőket; a kamarát egy-egy m., ill. ro. társelnök vezeti. [RMSz, júl. 2.] 1997. július 5.A képviselőház elfogadta Garda Dezső törvénytervezetét a közbirtokossági erdők visszaadásáról; a törvény 30 hektáros átlaghatárt fogadott el. [RMSz, júl. 5.]Az EMK nyílt levelet küldött az SzKT-nak, ebben a köv. sérelmeket sorolta föl: az EMK megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy az RMDSz megvonta a bizalmat Bardóczy Csabától (→ 1997.06.27); még nem véglegesítették Csapó I. József autonómia-tervezetét; az SzKT még nem foglalkozott a ro. betelepítéssel, holott az EMK ezt 1994-től szorgalmazza. [RMSz, júl. 9.] A PRM és a PUNR Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen tiltakozó akciókat szervezett a közigazgatási és a tanügyi törvény módosítása ellen. [Szabadság, júl. 5.] Anyagi gondokra hivatkozva a kolozsvári területi tévéstúdió költségvetésének megnyirbálást jelentette be Stere Gulea, az RTV vezérigazgatója. [Táj., júl. 9.] 1997. július 19.Az RMDSz ÜE közleményt adott ki a marosvásárhelyi, leszaggatott és összemocskolt kétnyelvű helynévtáblák ügyében: a kormánypolitikával és az érvényes (nemzetközi és hazai) törvényekkel szembeszegülő erők súlyos károkat okoznak Ro. demokratizálódási folyamatának és az euroatlanti integrációnak. Kérik a kormány főtitkárságát, a belügyminisztériumot és a prefektúrát, hogy szerezzenek érvényt a törvény betűjének. [Táj., júl. 21.] A rendőrség szeme láttára ezúttal „ismert” személyek átfestették a m. feliratokat. A rendőrség közölte, hogy a tetteseket nem vonják felelősségre, mert a kétnyelvű táblák felállítása törvénytelen. [Népszabadság, júl. 21.]T. Meleşcanu, a PDSR-ből kilépett volt külügymin. bejelentette, hogy új pártot alapít. A feltételek adottak, már összegyűjtöttek 10.000 aláírást. [ÚM, júl. 19.] 1997. augusztus 27.Csató Béla főesperes elmondta: 1992-ben került Marosvásárhelyre, 1994-ben kezdte építtetni a plébániatemplom telkén a kat. ifj. központot; Kecskemét testvérváros nagy összeggel támogatta a félig elkészült Deus Providebit ház építését. [Népszabadság, aug. 27.]1997. szeptember 7.Kolozsvárott tartották a MIT küldöttgyűlését, melyen az OMDSz, a MISzSz, az IKE, a MaKOSz, az ODFIE és az ÁME képviselői vettek részt. Megválasztották a MIT küldötteit az RMDSz kongresszusára és azt a bizottságot, amelynek az a feladata, hogy a kongresszuson felmerülő kérdésekre vonatkozó álláspontot rögzíti. [Népújság, szept. 9.]Marosvásárhelyen ünnepséggel emlékeztek meg a városban folyó 440 éves ref. oktatás kezdeteire. Az ünneplők nyilatkozatban kérték, hogy szerezzenek érvényt az 1990 februárjában hozott tanügyminiszteri döntésnek, amelynek értelmében a Bolyai Gimnázium m. tannyelvű lehessen. [Népújság, szept. 9.] Felsővisó alig 70 tagú gyülekezete új ref. templomot avatott. [PK, okt. 15.] 1997. szeptember 13.A marosvásárhelyi vártemplomban – Orbán Viktor és Németh Zsolt részvételével – polgári fórumot tartott Tőkés László; az ezt követő sajtótájékoztatón Tőkés az egyházi ingatlanok rendezetlen ügyét hozta szóba, sérelmezte, hogy Tokay György ez ügyben még nem konzultált az egyház képviselőivel. Nagy vonalakban egyetért Király Károly írásával (→ 1997.09.10). [RMSz, szept. 16.]A KJNT és a KLMT szervezésében Zabolán találkoztak az erdélyi m. néprajzosok, muzeológusok és műemlékvédők, hogy megbeszéljék a néprajzi gyűjtemények helyzetét és fejlesztési lehetőségeit. Pozsony Ferenc vezetésével kataszterbe foglalták a létező gyűjteményeket. [Táj., szept. 13.] 1997. október 3.Marosvásárhelyen megkezdődött az RMDSz 5. kongresszusa. Az első napon a vendégek köszöntői után a szövetségi elnök (Markó Béla), az üv. eln. (Takács Csaba) és a tb. eln. (Tőkés László) beszámolói után a SzET (Csávossy György), az SzKT (Dézsi Zoltán) és az ÖT (Demeter János) vezetői valamint a parlamenti frakciók elnökei (Verestóy Attila, Varga Attila) olvasták fel beszámolóikat; délután az etikai bizottság, a szabályzat-felügyelő biz., és a szövetségi ellenőrző biz. jelentései hangzottak el, majd a küldöttek megvitatták és elfogadták az alapszabályzat módosításait. A 2. nap a program vitája következik és elfogadják a kongresszus többi dokumentumát. [Táj., okt. 2–5.; RMSz, okt. 6.]Borbély Zsolt Attila azt szorgalmazta, hogy RMDSz szakítson az össznemzeti problémák iránt érzéketlen Horn-kormánnyal és álljon a kárpát-medencei, nemzetileg elhivatott m. politikai szervezetek élére [!], hozza létre ezen erők szövetségét, akár egyes politikai szereplők kihagyásával is. [RMSz, okt. 3.] (→ 1997.10.16) Halász Anna arra kérte az RMDSz radikálisait – elsősorban Tőkés Lászlót –, hogy ne tekintsék az RMDSz jelenlegi ellenfeleit legyőzendő ellenfélnek. [RMSz, okt. 3.] 1998. január 31.Az RMDSz OT marosvásárhelyi tanácskozásán a kormánykoalícióban kialakult helyzetet elemezték. Az RMDSz minél hangsúlyosabban akar hozzájárulni olyan általános érdekű területek jó működéséhez, mint a gazdaság és a privatizáció. [Táj., febr. 2.]Wim van Velzen, az EUCD elnöke Bukarestben kiállt Ciorbea és a PNTCD mellett. Románia a parasztpárt nélkül nem tudta volna elérni azt az eredményt az euroatlanti integrációban, amit sikerült a tavaly. Ion Diaconescu újabb felhívást intézett a PD-hez, hogy tisztázzák álláspontjukat, vessenek véget az ellentmondásoknak. [Szabadság, febr. 2.] Bővített ülést tartott az IKA erdélyi alkuratóriuma. A szaktestületi elnökökkel egyetértésben elosztották a támogatási keretet. [Táj., febr. 2.] Szovátán tanácskozott az RMPSz küldöttgyűlése. Lászlófy Pál elnök elmondta: összeállították az 1998/99-es anyanyelvű szakoktatási hálózat bővítési és beiskolázási tervét. Súlyos gond a pedagógushiány – állapították meg a gyűlésen. [BN, febr. 14.] – Az RMPSz-nek 4500 tagja van (a hazai m. pedagógusok közel 30%-a). Országos központ: Csíkszereda, regionális alközpontok: Kolozsvár, Nagyvárad. [Oktatási Hírek, jan.] 1998. február 24.Ion Diaconescu nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy amennyiben a parlament leszavazza a kormányt, akkor lecserélik a kormányfőt. [Szabadság, márc. 25.]Ősztől Csíkszeredában hároméves m. ny. főiskola indul, gyakorlati gazdasági szakemberek képzésére. [RMSz, febr. 24.] Mintegy 90, Mo.-n tanárképző főiskolákon diplomát szerzett végzős jelentkezett különbözeti vizsgára, de alig 40-nek sikerült a tesztje. Béres András államtitkár közbenjárására a tanítóknak ezután Marosvásárhelyen kell vizsgát tenniük, magyarul. A diplomák honosítására aláírták az egyezményt, azonban annak parlamenti ratifikációja még várat magára. [RMSz, febr. 24.] 1998. március 24.Gh. Funar bejelentette, hogy Marosvásárhelyen tartják meg a ro. nemzeti pártok tanácskozását. A felhívást a FUNAR (Frontul Unităţii Naţionale a Românilor) elnökeként írta alá, ui. a PUNR-ből kizárták és a név használatától is megfosztotta egy bírósági ítélet. A másik két párt: PRM, PSM. Valeriu Tabără pártja, a PUNR nem csatlakozott a Haza Újjászületésének Szövetsége néven emlegetett hármas szövetséghez. [Szabadság, márc. 25.] (→ 1998.03.27; 1998.04.25)1998. március 27.Markó Béla szerint a koalíciós pártoknak meg kell kezdeniük a tárgyalásokat, hogy közösen próbáljanak meg létrehozni egy új kormányt. A PD-nek vissza kell térnie a koalícióba és a kormányba is, új kormányt kell alakítani. Már nem arról van szó, hogy kivel rokonszenvez a kormány vagy kivel nem, és hogy mennyire méltányoljuk a miniszterelnök tevékenységét, mert valóban méltányoljuk. De ezt a kormányt már nem lehet így továbbvinni. [Szabadság, márc. 28.]Marosvásárhelyen mintegy 3000 résztvevő előtt tartották meg a ro. nacionalista pártok gyűlését (→ 1998.03.24). A két szónok – C. V. Tudor és Gh. Funar – beszédeitől feltüzelt hallgatóság magyarellenes jelszavakat skandált, követelte Ciorbea lemondását, Nagy-Romániát és Antonescu marsallt éltették. [MTI] 1998. május 7.Újabb 3 államtitkárt véglegesített az OpT: Niculescu Tóni (európai integráció); Pete István (mezőgazd.); Kötő József (oktatás). [Szabadság, máj. 7.] (→ 1998.05.14, 1998.11.20)Hollanda Dénes professzor, a helyi Műszaki Egyetem dékánja annak a híve, hogy Marosvásárhelyen legyen a m. egyetem, ezért alapítványt hoztak létre, amelynek feladata az anyagi alap biztosítása. [Szabadság, máj. 7.] – Hollanda kezdetben tagja volt a Bolyai Társaságnak (és tudomása volt az Aranka György Egyetem terveiről is), de amikor látta, hogy a tervezgetésen kívül nem történik semmi, akkor úgy döntött: neki kell fogni egy önálló egyetem felépítésének. [RMSz, máj. 13.] (→ 1998.05.08) A SRI becslése szerint a fekete gazdaság a GDP 40%-át tette ki 1996-ban, de 1997-ben sem süllyedt 30% alá. [Szabadság, máj. 7.] Az államtanácsosnak kinevezett Kolumbán Gábor nem mond le Hargita megyei tanácselnöki tisztségéről. [RMSz, máj. 7.] Béres András ismertette az okt. min. rendeletét: azon a nyelven lehet felvételizni, amelyen érettségiztek a diákok; a BBTE jogi fakultásán 30-40 hely lesz elkülönítve azok számára, akik magyarul érettségiztek. – A közelmúltban megbeszélést folytattak a ro. és m. oklevelek kölcsönös elismeréséről. [RMSz, máj. 7.] Az első és legfontosabb bizalomerősítő lépés a kisebbségek ügyében az volt, hogy a külügymin. bocsánatot kért a német kisebbséget ért igazságtalanságokért, a deportálásért, valamint a szászok és svábok ’kiárusításáért’. [RMSz, máj. 7.] (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||