ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
találatszám: 86 találat
lapozás: 1-20 ... 41-60 | 61-80 | 81-86
Tárgymutató:
Szabadság-szobor
2003. október 11.
Marosvásárhelyen tartotta soros ülését az SzKT. A szövetségi elnök elemzése kitért arra, hogy a PSD-vel való szakítás nem használna az RMDSz-nek, annál inkább a PRM-nek. Markó szerint azzal, hogy a kormányfő engedett pártja nacionalista politikusainak, pályája egyik nagy hibáját követte el és talán végképp megrontotta a két párt viszonyát. Ennek ellenére még nem javasolja az egyezmény felmondását. – Az RMDSz állásfoglalásban rögzítette: a Szabadság-szobornak a Tűzoltó téren a helye. – Felkérik a m. nemzeti közösség tagjait, hogy igennel szavazzanak az alkotmányra (→ 2003.10.19). Nem támogatják a különböző néven szerveződő nemzeti tanácsok létrejöttét, mert a kezdeményezők a közvélemény félrevezetésével csak a m. közösség megosztását akarják elérni. [Szabadság, okt. 13.; RMSz, okt. 13.]
Markó Béla elítélte a Fodor Imre elleni hatósági beavatkozást (→ 2003.10.09). Frunda György szerint egyesek kihasználják Fodor Imre lelkesedését és jóhiszeműségét, így próbálva elérni kitűzött céljukat, az erdélyi magyarság megosztását. [RMSz, okt. 11.]
Traian Băsescu (PD) közölte, a demokrata–liberális koalíció kormányra kerülése esetén potenciális partnerként tekint az RMDSz-re. „Ennek érdekében az érdekvédelmi szövetség vezetőinek ki kell verniük a fejükből a BBTE m. karainak létrehozását, valamint a marosvásárhelyi iskolák etnikai alapon való szétválasztásának gondolatát.” [Krónika, okt. 11.]
A BBTE közgazdasági karán 1014 m. diák tanul, közülük 600-an anyanyelven. A karon 10 szakosodás lehetséges, a m. vonalon három. [RMSz, okt. 11.]
Az Udvarhelyszéki RMDSz küldöttgyűlése megfosztotta alelnöki tisztségétől Farkas Csabát, azzal az indoklással, hogy Farkas funkciója összeegyeztethetetlen az SzNT KT ügyvivői tisztségével. [Krónika, okt. 11.; EN, okt. 14.]2003. október 27.
Mádl Ferenc magánlátogatásra érkezett Erdélybe. Útjának állomásain (Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Illyefalva, Csíkszereda, Székelyudvarhely) az erdélyi politikum és közélet személyiségeivel tanácskozott aktuális kérdésekről, előadásokat tartott és találkozókon vett részt; Székelyudvarhelyen, a városháza dísztermében leleplezte Szent István mellszobrát. [Szabadság, okt. 27., okt. 28., okt. 29.; Háromszék, okt. 27., okt. 28.; Krónika, okt. 27., okt. 28.; Népújság, okt. 28.; HN, okt. 29.] (→ 2003.11.08)
A 8 székből (→ 2003.08.06) Csíkszék Tanácsa még nem alakult meg, de így is összegyűlt 180 küldött, akik Sepsiszentgyörgyön megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot (SzNT), elnökül Csapó I. Józsefet választották meg. Az alakuló ülésen több határozatot és nyilatkozatot fogadtak el (tk. a Székelyföld autonómiájáról és a kettős állampolgárságról). [Szabadság, okt. 27.; Háromszék, okt. 27., okt. 28.; Krónika, okt. 27.]
Az RMDSz aradi választmánya arról döntött, hogy egyoldalúan felfüggeszti a PSD-vel kötött egyezséget, a szobor-ügy megoldásáig. [Krónika, okt. 27.]
Szárazberek ref. templomának kertjében szobrot állítottak Bocskai István erdélyi fejedelemnek (Szilágyi Tibor alkotása). [SzFÚ, okt. 27.] 2003. november 7.
A kedvezménytörvény Ro.-i alkalmazásáról, kisebbségvédelmi kérdésekről és az aradi Szabadság-szoborról folytatott megbeszélést Budapesten Kovács László és Markó Béla. Eddig 4 millió eurónak megfelelő összeget utaltak át – erdélyi iskolások családjának – oktatási támogatásként. Mo. fontosnak ítéli és a maga eszközeivel támogatja is az észak-erdélyi autópálya építését. [Szabadság, nov. 7.]
A PSD–RMDSz közötti újabb együttműködési megállapodást csak a korábbi egyezmény kiértékelése után kötik meg. Az RMDSz az oktatási minisztérium részéről érkező javaslat révén próbálja „kikényszeríteni” a BBTE szenátusából az állásfoglalást a karok létesítése ügyében. A kormánypárt a Szabadság-szobor felállítását is halogatja. [Krónika, nov. 7.]
Sepsiszentgyörgyön bemutatták az Erdély közigazgatás-története c. kötetet, 4 fiatal kutató munkáját. A könyvbemutatón elhangott: „A transzilvanizmus lényege az erős önkormányzatiságban keresendő, az erdélyi identitás kialakulása ennek köszönhető.” [Krónika, nov. 7.] 2003. november 22.
A parlament – eltekintve az ellenzék kifogásaitól – megszavazta a 2004-es költségvetést. 5,5%-os gazdasági növekedést, 3%-os költségvetési hiányt és 8,2%-os exportnövekedést terveztek. [HN, nov. 22.]
Adrian Năstase – Temes megyei látogatásán – kijelentette: bízik abban, hogy a Szabadság-szobor ügyében „sikerül civilizált módon, mindkét félnek megfelelő, senkinek az önérzetét nem sértő megoldást találnunk december 15-ig”. [NyJ, nov. 22.] 2003. december 14.
Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában ülésezett az SzKT. A szövetségi és az üv. elnök helyzetelemzése után Nagy Zsolt a jövő évi választások előkészítésére vonatkozó határozattervezetet ismertette. Markó Béla hangoztatta, hogy amit az erdélyi magyarság elért, az mind a Deák Ferenc-i önmérsékletnek tulajdonítható. Két fontos dolgot nem sikerült megvalósítani a kormánypárttal kötött egyezményből: a Szabadság-szobor felállítását és a m. egyetemi karok létrehozását. [Szabadság, dec. 15.; Népújság, dec. 15.]
A kolozsvári M. Színház épületében került sor az EMNT alakuló ülésére; a 400 küldöttből 373-an vettek részt. Tb. elnökké Tőkés Lászlót választották, nevesítették az állandó bizottságok összetételét, véglegesítették az alelnökök, jegyzők listáját. Az ülést Szilágyi Zsolt üv. elnök vezette, ismertette a fórummozgalom eddigi útját, a Szatmárnémetiben tartott első fórumtól (→ 2003.02.01) egészen az SzNT megalakulásáig (→ 2003.10.27). Tőkés László szerint az RMDSz elárulta az autonómia eszméjét. [Szabadság, dec. 15.] 2003. december 16.
Ro. egységére és stabilitására tör a hét végén megalakult EMNT, amely programjával fegyverhasználatra buzdít – tolmácsolta a kormánypárt álláspontját Bogdan Niculescu-Duvăz, a PSD alelnöke. „Az EMNT vezetői által tett nyilatkozatok rendkívül agresszív és veszélyes megnyilvánulásai a m. irredentizmusnak.” [Krónika, dec. 16.]
Takács Csaba szerint az EMNT bölcsője Budapesten van; ezek a pol. erők megosztják az erdélyi magyarságot és az RMDSz felosztását célozzák. [Szabadság, dec. 16.]
A hónap végére tolták ki a Szabadság-szobor helyzetének rendezésére kiszabott határidőt – nyilatkozta Király András, Aradon. [Krónika, dec. 16.]
A 2004-es helyhatósági választások előkészítésénél az RMDSz az egységes képviseletet, a nyitottságot, a szakmaiságot és a fiatalítást tekinti fontosnak. [Szabadság, dec. 16.]
Bilibók Jenő szerint csángó ügyben még nem történt meg az áttörés, csupán annyi, hogy sikerült elfogadtatni: Moldvában is léteznek magyarok. Hivatalosan már nem tagadják: jogosak az itt élők oktatási igényei. [EN, dec. 16.] 2003. december 19.
Az Academia Caţavencu folytatásokban közli a volt szekustisztek névsorát. Esetenként arra is kitér, hogy egy-egy személy milyen karriert futott be 1990 után; jelentős gazdasági és pol. érdekösszefonódásokra derítettek fényt. [Szabadság, dec. 19.]
Felháborodást keltett a hír, hogy az antiszemita megnyilvánulásairól elhíresült PRM-vezér, C. V. Tudor egy izraeli céget kért fel elnökválasztási kampányának menedzselésére. [Szabadság, dec. 19.]
A parlament megemlékezett a temesvári forradalom évfordulójáról. Az ellenzéki pártok képviselői a forradalom kisajátításával, az igazság elhallgatásával, a 14 év előtti álmok elárulásával vádolták az átmeneti időszak főszereplőit, a mai ’szocdem’ politikusgárdát. [Szabadság, dec. 19.]
Markó Béla – az Adrian Năstaseval folytatott megbeszélése után – úgy nyilatkozott, hogy 2004-re megegyezés körvonalazódik a Szabadság-szobor ügyében. [Népújság, dec. 19.] (→ 2003.12.24)
Mádl Ferenc fogadta a h. t. m. egyházak vezetőit; a megbeszélésen aktuális pol. kérdések is terítékre kerültek. [SzFÚ, dec. 19.]2003. december 24.
Újabb megbeszélés volt a kormányfő és a szövetségi elnök között. Megegyeztek abban, hogy 2004 márciusáig fölállítják a Szabadság-szobrot a Tűzoltó téren és ugyanott egy ro. emlékművet is emelnek. (031219) [Népújság, dec. 24.; Szabadság, dec. 30.] 2004. január 8.
Az RMDSz korrekt partnernek bizonyult, meg kell újítanunk a 2 párt együttműködési szerződését – jelentette ki Octav Cozmâncă, a PSD üv. elnöke. [Szabadság, jan. 8.]
Aradon újabb tárgyalási forduló volt szobor-ügyben; Markó Béla nem egyezik bele abba, hogy a városi tanács által elfogadott helyszínt (Tűzoltó-tér) megváltoztassák. [Szabadság, jan. 8.; RMSz, jan. 9.]
Az SzNT ÁB megvitatta az autonómia-statútumra vonatkozó javaslatokat, tíz napon belül véglegesítik a törvénytervezetet és februárban benyújtják azt a parlamentbe. [Krónika, jan. 8.] – A két tervezet közül a Csapó I. Józsefét részesítették előnyben, a Bakk Miklós által fémjelzett autonómia-statútumot (→ 2004.01.06) nem fogadták el. [Szabadság, jan. 12.] 2004. január 12.
A VR kb. 200 fős tüntetést szervezett Aradon a Szabadság-szobor felállítása ellen. [Szabadság, jan. 12.]
Izraelben a ro. emigránsok szervezetei amiatt tiltakoznak, hogy a köztudottan antiszemita érzelmű C. V. Tudor Brassóban szobrot akar állítani Jicák Rabin egykori miniszterelnöknek. [Népújság, jan. 12.] (→ 2004.01.16)
A Ro.-i önálló m. iskolai hálózat kiépítése alapvető feltétele annak, hogy a m. fiatalság versenyképes maradhasson – hangzott el Marosvásárhelyen, az erdélyi m. középiskolai igazgatók első tanácskozásán. Az RMPSz-en belül megalakult az Iskolaigazgatók Tanácsa. [Népújság, jan. 12.; RMSz, jan. 12.; Szabadság, jan. 12.] ● [Krónikás – ismerve az erdélyi magyarság általános anyagi lehetőségeit – úgy véli, hogy semmilyen háttere nincs az „önálló m. iskolai hálózatnak”. Például Csernakeresztúron az egyik tanítót a helyi pap fizette egy évig, mert sem a szülők, sem az RMDSz nem tudta vállalni ezt az áldozatot.]
Nagyenyeden a fekete vízkeresztre emlékeztek; 1849. jan. 8-án a Szigethegység ro. jobbágyai – Axente Sever és Prodan Simion pópa vezetésével – lekaszabolták a városban maradt öregeket, asszonyokat és gyermekeket, majd további három napig fosztogattak és gyilkoltak a környéken. A megemlékezésen megkoszorúzták a vártemplomi tömegsírt. [NyJ, jan. 12.; Szabadság, jan. 14.] 2004. január 27.
Az örmény képviselő felvetésére, a választási törvény módosítása révén arról döntöttek, hogy csak azon kisebbségek szervezetei vehessenek részt a választáson, amelyek tagsága eléri az illető kisebbség 15%-át (a m. kisebbség esetében ezt 25 ezerre csökkentették). Az MPSz indulásához tehát ennyi taggal kell rendelkeznie a szövetségnek. [Szabadság, jan. 27.]
A ro. politikai pártok Kovászna megyei szervezetei közös nyilatkozatban kérték a parlamentet, hogy utasítsák el a Székelyföld autonómiájára vonatkozó tervezetet. [Krónika, jan. 27.]
Az RMDSz az újabb pártközi egyezmény megkötését a függőben lévő kérdések (szobor-ügy; BBTE m. karai) lezárásától teszi függővé. [Szabadság, jan. 28.] 2004. március 6.
Döntött a kormány: a Szabadság-szobrot márc. folyamán föl kell állítani a Tűzoltó-téren. A döntés hátterében egy Medgyessy Péter és Adrian Năstase közötti telefonbeszélgetésnek is szerepe lehet – állítják sajtókörökben. [SzFÚ, márc. 6.; NyJ, márc. 6.; RMSz, márc. 6.]
Reggeli Újság címmel új m. napilap indul Nagyváradon – a Bihari Napló mellett –, márc. 8-tól, jelentette be az Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. sajtóirodája. [NyJ, márc. 6.] 2004. március 8.
Az illetékes szaktárcák megállapodtak a katonai szolgálat 2007-ig történő fokozatos eltörléséről. [Szabadság, márc. 8.; RMSz, márc. 9.]
A TEKT támogatja a kormánypárttal való együttműködés folytatását. – A kormány 90 milliárd lejjel támogatja az aradi Megbékélési Park létrehozását. [Szabadság, márc. 8.]
Markó Béla elmondta: a következő tanévtől m. tagozat is működik a MOGyE keretében. A PSD–RMDSz-egyezség útjából elhárult az utolsó akadály is – a Szabadság-szobor felállítása –, tehát a protokollumot rövidesen megújítják 2004-re is. [Népújság, márc. 8.]
A 75 évvel ezelőtt született (és 1992-ben elhunyt) Székely János költőre emlékeztek Marosvásárhelyen, a Látó irodalmi színpadán. [Népújság, márc. 8.]2004. március 12.
Az EP elfogadta a Ro.-t elmarasztaló jelentést (a végső döntést a tagállamok kormány- és államfőit tömörítő ET hozza majd meg). A dokumentum szerint Ro. csak akkor csatlakozhat 2007-ben, ha megfékezik a korrupciót, biztosítják a sajtószabadságot, megszüntetik a rendőrségi kegyetlenkedéseket és rendezik az örökbefogadási moratórium nyitott kérdéseit. [Szabadság, márc. 12.]
Aradon megkezdődtek a térrendezési munkálatok. A helyszínen járt a ro. diadalív tervezője, Ioan Borbolea, aki azt kérte, hogy a Szabadság-szobor már fölállított talapzatát forgassák el, hogy a főalak – a megbékélés jegyében – szembenézhessen a fölállítandó diadalívvel. [Szabadság, márc. 12.; NyJ, márc. 12.; Krónika, márc. 12.]
Gabriel Andreescu szerint az erdélyi magyarság nem veszítheti el képviseletét a törvényhozásban, ezért minden szinten meg kell küzdenie azért, hogy a megosztottság ezt ne veszélyeztesse; nyilvánvaló, hogy a szakadás a magyarok köréből indult, a budapesti politikai körök támogatásával. [SzFÚ, márc. 12.]
Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor a parlamentben interpellált a Bayer-ügyben. (→ 2004.03.01) [Szabadság, márc. 12.] 2004. március 17.
A mozdonyvezetők 15-én kezdett sztrájkját a bukaresti táblabíróság törvénytelennek ítélte és betiltotta. [Szabadság, márc. 17.]
56 ellenzéki képviselő bizalmatlansági indítványt terjesztett be a kormány ellen, de – 165 ellenszavazattal – elutasították azt. Az RMDSz részéről Pataki Júlia szólalt fel: amennyiben a parlament elfogadná az indítványt, eltörölne mindent, amit az ország az utóbbi időben megvalósított. Nem szerencsés dolog eljátszani azt a bizalmat, amit Európa megelőlegezett Ro.-nak. [Szabadság, márc. 17.]
Tőkés László szerint az RMDSz–PSD közötti egyezség „utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeket sértő paktum”. A PSD-nek minden oka megvan diadalt ülni az aradi Megbékélési Park ürügyén, ui. a Szabadság-szobor és a kisebbségi jogok megcsúfolásával, valamint az erdélyi magyarság megalázásával sikerült újabb vereséget mérnie a m. külpolitikára és az erdélyi m. politikára. [SzFÚ, márc. 17.]
Salat Levente szerencsés fejleménynek tartja, hogy a m. karok létrehozása (→ 2004.03.02) határidő nélkül szerepel. Az ügyet nagyon körültekintően kell végiggondolni; kivitelezhető projekteket kell készíteni, szemléletváltásra van szükség a romániai m. közgondolkozásban. [Krónika, márc. 17.] – Salat azért nem szorgalmazná az önálló karok létrejöttét, mert attól tart, hogy azok finanszírozása komoly hátrányokat szenvedne. Szamosközi István prof. szerint a tagozatos rendszer jobban megfelel a m. diákság igényeinek. [Háromszék, márc. 18.]2004. április 2.
Szabadnappal, zászlófelvonással, konferenciákkal ünnepelték országszerte Ro. NATO-csatlakozását. [Szabadság, ápr. 3.] (→ 2004.03.29)
A PRM szenátusi frakciója egyszerű bizalmatlansági indítványt terjesztett be a Szabadság-szobor újbóli fölállítása ellen. [RMSz, ápr. 2.] (→ 2004.04.13)
A szovátai konferencia második napján Németh Zsolt elmondta: megjósolható, hogy a kettős állampolgárság megadása felgyorsítaná a h. t. magyarság áttelepedését az anyaországba. Szilágyi Zsolt szerint a konferencia elérte kitűzött célját: sikerült bemutatni a lézető európai autonómia-formákat. [Szabadság, ápr. 3.; EN, ápr. 6.]2004. április 5.
Törökország vízumot vezetett be Ro.-val szemben, a turistavízum 20 $, az üzleti célú utazás illetéke pedig 65 $. Az intézkedés kölcsönös. [SzFÚ, ápr. 5.]
A jászberényi autonómia-konferencián Tabajdi Csaba kifejtette: érdemi autonómiát csak az adott országban élő többség egyetértésével lehet elérni. Ilyen politikát képvisel az erdélyi RMDSz, a felvidéki MKP és a délvidéki VMSz. Markó Béla rámutatott: az RMDSz programjában évek óta szerepel az autonómia kérdése, de a pol. ellenfelekkel folytatott vita még csak a megközelítés eszközei körül folyik. [Népújság, ápr. 5.]
Bákóban tartotta közgyűlését az MCsSz. Róka Szilvia lett az elnök, a helyettese pedig Bilibók Jenő és Benke Pável. – Moldvában 7 településen, 9 csoportban folyik m. ny. oktatás. [Krónika, ápr. 6.; RMSz, ápr. 6.; Népújság, ápr. 6.]
A Kolozsvárról elszármazott Benedek Dezső, a Georgiai Egyetem professzora elmondta: 7 éve figyeli az erdélyi oktatás helyzetét, s úgy látja, ha nem lépnek a modernizáció irányába, akkor kétséges, hogy lesz-e a Ro.-i magyarságnak olyan munkavállalói rétege, amely az EU-ban meg tud felelni majd a multinacionális cégek követelményeinek. [RMSz, ápr. 5.]
Debrecenből megérkezett Aradra az a két daru, amely elforgatja a helyére állított szobortalapzatot. A próbaemelés során kiderült, hogy a talapzat nehezebb a daruk együttes kapacitásánál, ezért a talapzatból le kell törni a fölösleget. – A kormány és a helyi hatóságok rögzítették a szoborállítás dátumát: ápr. 25. [NyJ, ápr. 5., ápr. 7.] (→ 2004.04.25) 2004. április 13.
A szenátus a PRM indítványát tárgyalta. (→ 2004.04.02) C. V. Tudor pártja népszavazás kiírását javasolta a Szabadság-szobor felállítása ügyében. Răzvan Theodorescu – aki korábban a szobor ellen szónokolt (→ 2003.08.21) – most arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szobrot föl kell állítani, ezért arra kérte a szenátust: utasítsák el az indítványt. [Szabadság, ápr. 14.] (→ 2004.04.15) 2004. április 17.
Az RMDSz konzultáció-sorozatának keretében (→ 2004.03.26) a szövetség vezetői az EMKE, az RMDE és a MIT vezetőivel találkoztak. Az EMKE vezetői azt javasolták, hogy az RMDSz találjon minél átfogóbb támogatási rendszert a civil szervezetek számára, amely biztosítaná működésüket. [Szabadság, ápr. 17.]
Hosszú idő kell ahhoz, hogy elfogadják kéréseinket – hangsúlyozta Markó Attila. A kétnyelvű feliratok megjelenésekor a többségi sajtó hazaárulással vádolta a kormányt, ma már nem kelt indulatokat a látvány (kivételek természetesen vannak, de ezúttal nem érdemelnek tiszteletet); Ion Caramitru évekkel ezelőtt a nagyváradi püspöki palota visszaadásáról azt mondta: „csak a holttestemen át…” – ma a Körösvidéki Múzeum elismeri a restitúció jogosságát; a Szabadság-szobor újbóli felállítása 15 éve van terítéken, most egy hét választ el az eseménytől. [RMSz, ápr. 17.]
Halász Ferenc nyitotta meg Temesvárott a Bánsági M. Napok 9. rendezvénysorozatát. [NyJ, ápr. 17.] 2004. április 19.
Több megyében is befejeződött az RMDSz előválasztási kampánya, Kolozs, Maros, Bihar és Temes megyékben elkészült a megyei tanácsosjelöltek rangsora. [Szabadság, ápr. 19.; Népújság, ápr. 19.; RMSz, ápr. 19.; NyJ, ápr. 19.]
A KREK szervezésében Áldás, népesség c. kétnapos értekezletet tartottak a szilágycsehi gyülekezeti házban és a désházi ref. templomban; ennek során 11 sokgyerekes családnak adták át a Pro Familia díjat. [Szabadság, ápr. 19.]
A Szabadság-szobor alakjait – a minorita templom udvarából – a 45°-kal elfordított alaphoz szállították. Az átszállítást, amely a rendőrség felügyelete mellett zajlott, nem zavarta meg semmilyen incidens. [Szabadság, ápr. 19.] – A szobor minden alakja ápr. 20-ára a helyére került. [NyJ, ápr. 21.]
C. V. Tudor uszító beszédet mondott Aradon, mintegy 1200 résztvevő előtt. A szoborcsoport felállítása ellen agitált. [NyJ, ápr. 19.]