ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
találatszám: 32 találat
lapozás: 1-20 | 21-32
Tárgymutató:
egyetem, multikulturális
1998. november 11.
Testületileg lemondtak az egyetemalapító biz. ro. tagjai, arra hivatkozva, hogy nem válhatnak egy olyan intézmény létrehozóivá, amelyet a romániai egyetemi közösség határozottan ellenez. [Szabadság, nov. 11.]1999. január 21.
A bányászok a Zsil-völgyében áttörték a csendőrtorlaszt, több csendőrt túszul ejtve, majd folytatták az útjukat Râmnicu-Vâlceaig. Lemondott Gavril Dejeu belügymin., rögtön kinevezték az utódját, Constantin Dudu Ionescu védelmi államtitkárt, aki letette az esküt és azonnal leváltotta a csendőrség parancsnokát, Stan Stângaciut és a SPP korábbi vezetőjét, Anghel Andreescu tábornokot nevezte ki helyette. [Szabadság, jan. 22.]
Petre Roman nem pártolja egy önálló m. egyetem létrehozását; szerinte az elkülönülésnek minősülne, amikor Kolozsvárott már működik egy multikulturális egyetem. [Szabadság, jan. 22.]1999. július 8.
A Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a keresetet, amelyet az ellenzéki pártok a PSE-ről hozott kormányhatározat ellen nyújtottak be. Az ítélet egyúttal megsemmisítette a bukaresti ítélőtábla előző ítéletét. A döntés értelmében nincs akadálya a PSE megalapításának. [Szabadság, júl. 7.] – Időközben a parlament jóváhagyta a módosított akkreditációs törvényt, amely nem teszi lehetővé olyan multikulturális felsőoktatási intézmény létrehozását, amely nem rendelkezik legalább egy ro. karral. A m.–német egyetem ötlete tehát gyakorlatilag értelmét vesztette – mondta el Markó Attila, a Kisebbségvédelmi Hivatal osztályvezetője. [Szabadság, júl. 9.]
Gh. Funar közleményben szólította föl Kolozsvár m. lakosait, hogy aki nem ismeri a ro. nyelvet, az írásban tegyen nyilatkozatot. Boros János városi tanácsos elmondta: nem kell komolyan venni a felhívást, az akció nem egyéb újabb magyarellenes hangulatkeltésnél. [Szabadság, júl. 8.]
A koszovói válság lezárultával Javier Solana, NATO-főtitkár első útja Ro.-ba vezetett. A sajtóértekezleten kérdésre válaszolva elmondta: a NATO elutasítja a határok módosításának gondolatát. [Szabadság, júl. 9.]
A parlament két háza együttes ülésen véglegesítette a tanügyi törvény cikkelyeit és ezzel lezárult a 84/1995. sz. törvény módosításának kétéves folyamata. A törvény bizonyos szintű kedvezményeket vezet be a kisebbségi oktatás terén: nem indítanak kötelező módon ro. ny. osztályokat minden helységben, másrészt kisebbségi tannyelvű létszám alatti osztályokat is létre lehet hozni. [RMSz, júl. 8.]
Nagyváradon hosszas pereskedés után a ref. püspökség visszakapta székházát (→ 1999.04.23). Az érdekelt felek megbeszélést tartottak a KREK székházának fokozatos kiürítéséről és a de facto visszaadásról. [BN, júl. 8.] 1999. december 1.
Sabin Gherman sajtóértekezleten számolt be az Erdély–Bánság Liga (Liga Transilvania–Banat = LTB) megalakulásáról, mely tkp. egy jobbközép párt. A liga síkra száll Ro. területi egységéért és nem ért egyet azokkal a politikai szervezetekkel, amelyek Ro. etnikai alapú föderalizálásáért kardoskodnak. A párt viszont támogatja Ro. hét régiójának pénzügyi-közigazgatási autonómiáját. [Szabadság, dec. 1.] (→ 2000.09.07, 2001.03.20, 2001.08.31, 2001.10.12, 2001.11.20, 2002.02.28, 2002.03.25, 2002.07.16, 2002.07.19, 2002.11.12, 2003.02.04)
Max van der Stoel, az EBESz főbiztosa Kolozsvárott tárgyalt egyetemi tanárokkal, majd azt nyilatkozta, hogy a multikulturalitás elvének gyakorlatba ültetése azt eredményezi, hogy a m. és a német diákok is jól érezzék majd magukat az egyetemen; az elvet ki kell terjeszteni a jogi és a közgazdasági karra is. [Szabadság, dec. 1.]
A PDSR, a forradalomnak indult, puccsá fajult események 10. évfordulóján általános amnesztiát követelt azok számára, akik a kommunista diktatúra védelmében parancsot adtak a fegyverhasználatra vagy fegyvert használtak. Iliescu sürgősségi eljárást követelt az amnesztia ügyében. [BN. dec. 1.] 2000. január 18.
A multikulturális egyetem kérdésében az a megállapodás született – a Max van der Stoellel folytatott megbeszélés során –, hogy erősíteni kell a BBTE-t és teljes vertikumú oktatást kell létrehozni ro., m., és német nyelven – jelentette ki Andrei Marga. A PSE alapítása elakadt a bírósági útvesztőkben (a kormányhatározatot megtámadták, az ellenzéki pártok első fokon nyertek, másodfokon veszítettek, késik a végleges döntés). [Népújság, jan. 18.]
Az Apáczai Közalapítvány átvállalja a diploma-honosítás költségeit – közölte Asztalos Ferenc képviselő. [UH, jan. 18.] 2000. február 10.
Pepó Pál, m. környezetvédelmi miniszter Nagyváradon tárgyalt Anton Vlad államtitkárral, a nagybányai ciánszennyezés ügyében. A kárfelmérés gyorsítására szakértői bizottság kiküldését határozták el. [RMSz, febr. 14.]
Tőkés László, Budapesten, Kiáltó szó c. előadásában ismét bírálta az RMDSz álláspontját: „Felelőtlen politikai játék ingoványos talajára vitték az egyetem ügyét, olyannyira, hogy már az EBESz kisebbségi biztosa is – átvéve a sípot, amelyet a szájába adtak a bukaresti urak – a multikulturális egyetemről áradozik.” A ro. kormány kisebbségi kirakat-politikájáról, melyet sikerágazatként tüntetnek föl: „Fájdalmas, hogy az RMDSz asszisztál ennek a hamis képnek a kialakításához, tehát saját elnyomóinkat [!?] mentjük fel.” [BL, febr. 10.]
Az ADI vezetősége tiltakozott a kolozsvári Biasini-szálloda falán elhelyezett emléktábla hamis adatai ellen. Gh. Bariţiu, akinek a nevét felhasználják, történelmi traktátusában nem 40 ezer, hanem 6000 ro. áldozatról beszél; az 1848–49-es forradalom után elrendelt kivizsgálás csak 4425 emberről tud. [Szabadság, febr. 10.]2000. március 3.
Max van der Stoel a BBTE vezetőségével tárgyalt, majd három javaslatot tett: 1. a BBTE hivatalosan jelentse ki, hogy három tannyelvű egyetemként működik; 2. a m. és német diákok legalább egy tantárgyat románul tanuljanak; 3. külön tanszék létesítése a multikulturalitás tanulmányozására. Kása Zoltán prorektor szerint a 2. pont megoldottnak tekinthető. Andrei Marga ígérete szerint az új charta szavatolni fogja az egyetem multikulturális és többnyelvű jellegét. [Táj., márc. 3.]
A Legfelsőbb Bíróság 15-15 évi börtönbüntetésre ítélte V. A. Stănculescu és M. Chiţac tartalékos tábornokot, a temesvári megtorlásban (1989. dec.) játszott szerepükért. [BL, márc. 3.] (→ 2000.03.28, 2000.06.20, 2000.07.04, 2001.08.08)
Az RMDSz aggasztónak tartja a ro. politikai életben megfigyelhető soviniszta, idegengyűlölő, ultranacionalista retorika felerősödését – jelentette ki Markó Béla, heti sajtóértekezletén. [Szabadság, márc. 3.]
Mo.-n 1999 első felében 23.486 külföldi állampolgár kapott munkavállalási engedélyt, ezek 49%-a Ro.-ból érkezett, többségük m. nemzetiségű. A 11. 462-ből 8280-an vállaltak fizikai munkát (ebből 5626-on szakmunkát), 3182-en pedig szellemi munkát (a felsőfokú végzettek száma: 1880). [BL, márc. 3.] 2000. május 27.
Ion Iliescu kijelentette: ha uralomra jut, érvényteleníteni fogja a multikulturális egyetem létrehozásáról szóló törvényt. Adrian Năstase óriási pol. botrány kirobbanásával fenyegetőzött arra az esetre, ha nem engedik indulni az elnökválasztáson Iliescut (az ellenfél érvei: Iliescu már kétszer volt elnök, harmadszor nem lehet; a PDSR szerint az első, kétéves ciklus nem számít [!]). [RMSz, máj. 27.]
Júniustól 34%-kal drágul a villamos energia és 44%-kal a hőenergia. [Szabadság, máj. 27.]
Szárhegyen ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját az RMCsSz. [BL, máj. 26.]
Vajdahunyadon Magyar Házat avattak. Közösségi összefogással, a Hunyadi János Humanitárius Társaságnak egy év alatt sikerült használhatóvá tennie az épületet. [NyJ, máj. 27.] 2000. július 7.
Az EP ülésén törölték Ro.-t és Bulgáriát a schengeni országok térségébe belépő vízumköteles országok listájáról. A döntő szót az EU Minisztertanása mondja ki. [SzFÚ, júl. 7.]
Csak a 3. nekifutásra sikerült megalakítani a Maros megyei Tanácsot; elnökéül Virág Györgyöt választották meg. [Népújság, júl. 7.]
Az RMDSz átmeneti állapotként elfogadja a multikulturális egyetemet, de a szövetség végső célja továbbra is a m. ny. egyetem létrehozása marad. [Népújság, júl. 7.]2001. március 15.
A státustörvénnyel az a célja a m. kormánynak, hogy túlzott előnyöket adjon a m. kisebbségnek – írta a Curentul. [RMSz, márc. 15.]
A képviselőház tanügyi bizottsága visszautasította a BBTE szerkezetének multikulturális jellegére vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet. A jogszabályt az előző kormány kezdeményezte. [Szabadság, márc. 15.]
Kézdivásárhelyen tartották az RMDSz Március 15-i központi ünnepségét, de minden nagyobb erdélyi városban voltak megemlékezések, koszorúzások. [Szabadság, márc. 16.; RMSz, márc. 17.] – Székelyhídon mellszobrot állítottak Petőfi Sándornak a róla elnevezett iskolában. [BN, márc. 16.] – Aradon, a vesztőhelyi koszorúzás után, a résztvevők a minorita rendház udvarán felállított Szabadság-szoborhoz zarándokoltak. [RMSz, márc. 20.] 2003. szeptember 4.
Ro. nem érdekelt abban, hogy alapszerződést kössön Moldovával – jelentette ki Adrian Năstase – semmi értelme egy olyan egyezménynek, amelynek nincs semmilyen tartalma. Ro. szeretné pozitívan kezelni a Moldovával való viszonyt, de ehhez Chişinăunak föl kell számolnia a Ro.-val szembeni gyanakvását. [SzFÚ, szept. 4.]
A BBTE összehívja a ro.–m.–német vegyesbizottságot, a multikulturális egyetem lehetőségeinek elemzésére. [Szabadság, szept. 4., RMSz, szept. 4.]
A volt munkaszolgálatosok ezentúl ingyen igényelhetik a kárpótlásukhoz szükséges iratmásolatokat – erről döntött a képviselőház munkaügyi biz., az RMDSz képviselőinek javaslatára. [HN, szept. 4.]
Lezárult a brassói Áprily Gimnázium körül 13 évig tartó vita: az új tanévet már külön épületben kezdi meg a ro. ny. ált. iskola. [Krónika, szept. 4.] 2003. szeptember 5.
Szilágyi Pál lett a Sapientia új rektora, az elhunyt Tonk Sándor utóda. (→ 2003.08.14) A rektort a négy alapító egyház püspöke és a Sapientia Alapítvány kuratóriuma választotta meg. A kuratórium elnöke Kató Béla lett. – A Sapientia EMTE új vezetősége sajtótájékoztatón számolt be az egyetem terveiről. Három dokumentumot készítenek elő: jelentés az elmúlt 3 évről; újrafogalmazzák az egyetem működési alapelveit és célkitűzéseit; vázolják az egyetem új pénzügyi rendszerét. [Szabadság, szept. 5., szept. 6.]
Kása Zoltán elmondta: az egyetemi szenátus elé terjesztenek egy szöveget, amelyben kérik, hogy a Min. hivatalosan is ismerje el az egyetem multikulturális jellegét, valamint támogassa a beindításra váró két kart. [Szabadság, szept. 5.]