ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
 

találatszám: 45 találat lapozás: 1-20 | 21-40 | 41-45

Intézménymutató: ET 1201/1993. sz. (dokumentum / ajánlás)

1995. május 3.

Oliviu Gherman (PDSR) kijelentette, hogy az 1201-es ajánlás elfogadható, amennyiben a 11. szakasz nem jár etnikai alapú önrendelkezéssel. [Szabadság, máj. 4.] – Mircea Geoană ismertette a hivatalos ro. álláspontot: Ro.-nak nem voltak és nincsenek elvi fenntartásai, csupán az ajánlás 11. szakaszával kapcsolatban. Az ajánlást nem tekintik kötelező jogi normának, mert valójában egy politikai dokumentumról van szó. [RMSz, máj. 5.]

1995. június 30.

Kovács László elmondta, hogy a Horn–Iliescu találkozón (→ 1995.06.27) egyetértés volt abban, hogy javítani kell a két ország viszonyát. Iliescu elnök nem zárta ki az 1201-es ajánlást. Nyitott kérdés maradt az anyanyelv használatának ügye, valamint az etnikai alapú párt alapításának joga. Ez utóbbitól elzárkózik a ro. fél – mondta Kovács László –, azzal érvelve, hogy ez nem tartozik az alapszerződésbe. A m. fél azért tartja szükségesnek, mert a PUNR (a PDSR koalíciós partnere) szinte hetente követeli az RMDSz betiltását. A ro. fél azt sem akarja elfogadni, hogy az alapszerződés betartását kétoldalú vegyesbizottság ellenőrizze. [Népszabadság, jún. 30.]

Bukarestben megkezdődött a 11 országot magába foglaló BSEC (→ 1992.06.25) 2. csúcsértekezlete, ahol elhatározták, hogy külügyminiszteri szinten kidolgozzák e regionális együttműködési struktúra jogi kereteit. [RMSz, júl. 1., júl. 3.] (→ 1996.04.28)

1995. július 11.

Horn Gyula egy korábbi bejelentésére reagálva Markó Béla elmondta: a vízumkényszer újbóli bevezetése Ro. (valamint Ukrajna és Kis-Jugoszlávia) állampolgárai számára nagyon megnehezítené az itteni magyarság helyzetét. [RMSz, júl. 12.] – A vízumkényszer mögött a ro. sajtó Budapest konzulátus-nyitási szándékát sejti. [MN, júl. 13.]

Kovács László külügymin. kifejtette: az alapszerződéssel kapcsolatban 4 kérdésben nem tudtak megegyezni: az ET 1201-es ajánlása, a kisebbség joga az anyanyelv használatához, a politikai párt alapítási joga és a kétoldalú ellenőrző mechanizmus. [Népszava, júl. 12.]

1995. július 14.

A Fidesz elnöksége megfogalmazta azokat a követelményeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a párt támogassa az alapszerződés megkötését. Ezek között szerepel, az, hogy a ro. kormány kezdjen tárgyalást az RMDSz-szel a közösségi autonómiáról. Továbbá: az ET 1201-es ajánlását foglalják be az alapszerződésbe; a ro. állam vállaljon garanciát a teljes körű, költségvetésből finanszírozott kisebbségi oktatásra; adják vissza az egyházi ingatlanokat; az alapszerződést az RMDSz egyetértésével írják alá. [MH, júl. 14.]

1995. november 1.

T. Chebeleu elnöki szóvivő szélsőséges fellépéssel vádolta meg Tőkés Lászlót: „Tőkésnek nincs hitele ahhoz, hogy a m.–ro. megbékélésre javaslatot tegyen.” Az utóbbi néhány évben a püspök románellenes magatartást tanúsított, hazugságokat terjesztett külföldön a m. nemzetiség állítólagos kétségbeejtő helyzetéről, valamint az asszimilációról és az ún. etnikai tisztogatásról. – Hasonló hangnemben nyilatkozott Mircea Geoană külügyi szóvivő is, aki azt bizonygatta, hogy a Tőkés és „más szélsőséges vezetők” téziseiben szereplő etnikai alapú autonómiát európai szinten egyértelműen visszautasítják. [RMSz, nov. 3.] (→ 1995.11.15)

Kovács László az Európai Integrációs Ügyek Biz. ülésén ismertette a m. elképzelést a m.–ro. megbékélési folyamatról; 4 dokumentumra épülne, az alapszerződésre, a francia–német mintára meghonosodó találkozási rendszerre, a kisebbségi kódex helyett viszont jogi normák rögzítése szükséges, a negyedik lenne a politikai nyilatkozat. [MH, nov. 2.]

Gh. Funar Avram Iancu sírjánál sorolta föl a történelmi megbékélést illető feltételeit: Mo. ismerje el a trianoni szerződést, kérjen bocsánatot a m. hatóságok 1940–44 között elkövetett kilengéseiért; többé ne avatkozzon Ro. belügyeibe, mondjon le az 1201-es ajánlásról, ismerje el a Hargita és Kovászna megye területén létrehozandó Avram Iancu megyét; Ro. pedig tiltsa be a fasiszta típusú RMDSz-t. [ÚM, nov. 2.]

1996. január 6.

Csapó I. József az általa kidolgozott autonómia-statútumokat ismertette. A tervezet értelmében az anyagi források számottevő részét az állami költségvetésből visszajuttatott támogatások képeznék, amelyek természetszerűleg megilletik a m. közösséget. Több nemzetközi dokumentum is arra kötelezi Ro.-t, hogy elismerje az erdélyi magyarság ez irányú törekvéseit: az ET 1134/1990., 1177/1992. és az 1201/1993. sz. ajánlásai. [Szabadság, jan. 6.]

A Hargita megyei tanács jelentése szerint: szennyvízhálózat egyetlen faluban sincs, a villany 43 faluból hiányzik; krónikus orvoshiány van; egy szülésre két abortusz jut. A tanerők 32%-a szakképzetlen, 17 iskolában nincs villany, 166-ban nincs víz. [RMSz, jan. 6.]

1996. február 5.

A képviselőházban megválasztották az RMDSz frakciójának új vezetőségét: eln.: Vida Gyula; aleln.: Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt; titkár: Fekete Zsolt. Az állandó bizottság titkárának Kónya-Hamar Sándort jelölték. [Táj., febr. 5.]

Catherine Lalumière, az EP képviselője Bukarestben tárgyalt vezető ro. politikusokkal. A ro. külpolitika fogyatékosságának ítélte azt, hogy még nem írták alá az alapszerződést. Oliviu Gherman úgy vélte: a nézeteltérés az 1201-es ajánlás körül van, de Iliescu elnök megbékélési kezdeményezése várhatóan meghozza a sikert. C. Lalumière a kisebbségi és az oktatási törvénnyel kapcsolatban megállapította: „Nem mondom, hogy a magyarok kéréseit 100%-ban teljesíteni kell, de a ro. többségnek sem szabad hajthatatlanságot tanúsítania, tehát valahol a középúton kell megoldást találni.” [RMSz, febr. 7.]

Petre Roman, a PD elnöke lett az USD államelnök-jelöltje. [MH, febr. 5.]

1996. április 6.

Markó Béla a közelgő választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy különböző ro. pártok már több helységben megkeresték az RMDSz-t, a helyi együttműködés reményében, néhol van is erre esély, de általános együttműködésre nem lát lehetőséget. Az ellenzéki pártok igyekeznek szabadulni a „magyarbarátság” vádjától. Nem lehet eleve eldönteni, hogy radikális vagy mérsékelt politikát folytasson a szövetség, ez mindig az adott helyzettől függ. – Nem látja, mi késztetné arra a m. kormányt, hogy olyan alapszerződést kössön, amely semmiféle eszközt nem nyújt a romániai magyarság helyzetének rendezésére. Az alapszerződésnek élveznie kell az erdélyiek egyetértését; az ET 1201-es ajánlásán kívül konkrét megoldásokat is tartalmaznia kell (pl. anyanyelvű okt. hálózat teljes kiépítése, a nyelvhasználat lehetősége a közintézményekben és az igazságszolgáltatásban, az egyházi javak visszaadása). [HVG, ápr. 6.]

1996. április 8.

Tom Lantos, amerikai szenátor Bukarestben találkozott a külügyminiszterrel és a parlament két házának elnökével. Vendéglátóit biztosította arról: támogatni fogja, hogy Ro. korlátlan időre megkapja a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt (→ 1996.07.08). A. Năstase közölte, hogy a ro.–m. alapszerződésbe oly módon lehetne fölvenni az ET 1201-es ajánlását, ha a szerződés tartalmazná az ajánlás ro. interpretációját is. O. Gherman hangsúlyozta, hogy a kisebbségi kérdést nem lehet elkülöníteni a társadalmi és gazd. fejlődés folyamataitól. [Szabadság, ápr. 10.]

1996. április 12.

Iliescu elnök kizárta azt, hogy a ro.–m. alapszerződésben utalás essék az ET 1201-es ajánlására, Năstase viszont értelmezést tart szükségesnek – emlékeztetett Traian Chebeleu elnöki szóvivő. Sem az egyik, sem a másik változat nem teszi lehetővé az etnikai alapú autonómia engedélyezését. Mindenképpen elfogadhatatlan, hogy az 1201-es ajánlást értelmezés nélkül foglalják a szerződésbe, mert az kétértelmű interpretálást tenne lehetővé, azt pedig szeretnék elkerülni. [Szabadság, ápr. 12.]

Csíkszeredában a székelyföldi egyetemi hálózat megszervezéséről tanácskoztak az RMDSz okt. főosztályának képviselői és a meghívott egyetemi és főiskolai oktatók. Megegyeztek abban, hogy az érdekeltek máj. 15-ig benyújtják a felsőoktatási hálózat kialakítására vonatkozó javaslataikat; az oktatási főosztály összesíti és véglegesíti azokat, majd az egységes tervezetet előterjeszti az SzKT-nak. [Táj., ápr. 16.]

Az RMDSz és az EME szervezésében Kolozsvárott tanácskoztak a szeptembertől bevezetendő új tantárgyról a történelemtanárok. A magyarság története tankönyvről és a módszertani kérdésekről folyt a vita. A tervek szerint a 6. osztályban vezetik be az új tantárgyat, heti egy (két) órában. [Táj., ápr. 16.]

1996. április 18.

Az ET Parlamenti Közgyűlésén Josette Durrieu francia szenátor előzetes jelentést terjesztett elő, melynek következtetése: Ro.-t továbbra is monitorizálni kell. A kormány túl gyakran ad ki rendeleteket, a prefektusoknak túl nagy hatalmuk van; ugyanakkor a raportőr kétesnek értékelte a Btk. sajtórágalomra vonatkozó előírásait és arra is figyelmeztetett: a ro. hatóságok nem készülnek elfogadni az ET 1201-es ajánlását. [Szabadság, ápr. 18.]

Az RMDSz bukaresti sajtótájékoztatóján Szabó Károly biztató jelnek vélte, hogy Năstase – a kisebbségi szemináriumon (→ 1996.04.10) – szükségesnek vélte a kisebbségi szervezetekkel való konzultációt. Borbély László rámutatott, hogy Ro.-nak összhangba kell hoznia törvényeit az EU törvénykezésével. A pártoknak eljuttatott egy 21 törvényből álló listát, amelyet jogharmonizációnak kell alávetni. [Táj., ápr. 18.]

Az RMDSz ÜE ülését követő sajtótájékoztatón a választási előkészületekről beszélt Demeter János. Vida Gyula az ellenzéki pártokkal való tárgyalásokról számolt be: minden párttal lehetséges együttműködés, kivéve a PUNR-t, PRM-t és a PSM-t. – Náznán Jenő elmondta: mintegy 120 ezer érdeklődőnek adtak felvilágosítást és kb. 100 ezer jogosultnak segítettek a privatizációs ügyintézésben. [Szabadság, ápr. 19.]

Az Adevărul vezércikkben támadta az ország vezetőit, rámutatva a hiteltelen, ellentmondásos nyilatkozatokra. Pl. Cioflina tábornok nyilatkozatát (→ 1996.04.10) két nap múlva cáfolni kellett, mert a francia sajtó azonnal lecsapott a hírre: Ro. fel akarja támasztani a Varsói Szerződést. [MN, ápr. 19.]

1996. május 21.

Daniel Tarschys, az ET főtitkára Bukarestben a parlamenti pártok képviselőivel találkozott. A találkozón az RMDSz képviselői szóvá tették, hogy Ro. nem mindenben teljesítette 1993-as, az ET-be teljes jogú tagként való felvételekor vállalt kötelezettségeit. Említették a tanügyi törvény diszkriminatív intézkedéseit és szükségesnek ítélték Ro. további monitorizálását. [Táj., máj. 22.] – Tarschys a kisebbségi jogok védelmét az ET egyik fő feladatának nevezte. A sajtóértekezleten, arra a kérdésre, hogy kötelező-e az 1201-es ajánlás, Tarschys azt válaszolta: Ro. ezt vállalta az ET-be való belépéskor. [RMSz, máj. 24.]

Bukarestben megnyílt az első ro.–m. vegyesbank, a Pater Bank központi fiókja. A bank 99,99%-ban a Budapest Bank tulajdona és célja az országban működő mintegy 1700 vegyesvállalatot kiszolgálni. [Szabadság, máj. 22.] (→ 1996.10.04)

1996. június 19.

Frunda György elmondta: az RMDSz elkészítette kommentárját ahhoz a jelentéshez, amelyet az ET raportőrei készítettek Ro.-ról; ebben a kommentárban az RMDSz a kormány kétszínű magatartását nehezményezi, amire az 1201-es ajánlás körüli huzavona a legjobb példa. [Táj., jún. 21.]

Az MVSz (önmeghatározása szerint: az összmagyarság pártok feletti érdekvédelmi szövetsége) világtalálkozójának (→ 1996.06.16) zárónyilatkozata megállapította: megrekedtek a h. t. magyarok emberjogi küzdelmei; aggasztó jelei vannak a nemzetállami sovén türelmetlenségnek, az etnikai arányok tudatos megbontásának, a mohó asszimilációs törekvéseknek – mindezek ellen a világtalálkozó résztvevői erélyesen tiltakoznak. A kongresszus kimondta az egységes m. nemzet kialakításának szükségességét, ennek érdekében olyan kapcsolat- és intézményrendszert kell teremteni, amely kifejezi a 3 részre tagolt magyarság helyzetét és érdekeit, kialakítva a kárpát-medencei m. kultúra közös intézményeit és szövetségeit. [RMSz, jún. 21.]

Az RMGE vezetősége kétnapos kihelyezett ülést tartott Szilágysomlyón, ahova mezőgazdasági népfőiskola beindítását tervezik. [RMSz, jún. 19.]

Csapody Miklós (MDF) Horn Gyulának a világtalálkozón elhangzott szavaira („a h. t. magyarok tegyék világossá: az autonómiára irányuló törekvésük nem szeparatizmust, nem elszakadást, nem területi igényeket jelent, hanem az európai normákkal, követelményekkel összhangban álló autonómia megteremtését”) kért bővebb magyarázatot. Ha a kormányfő ismerné ezeket a koncepciókat, akkor nem kérne ilyesmit. [ÚM, jún. 19.]

1996. június 28.

Az ET parlamenti közgyűlése megvitatta Bindig német képviselő jelentését a kisebbségi jogok védelméről. A jelentés támogatja az eddig elfogadott kisebbségvédelmi dokumentumokat, köztük a sokat vitatott 1201-es ajánlást is. Felszólalásában Frunda György hangsúlyozta, hogy az új értelmezés, amelyet a Velencei Bizottság adott az ajánlásnak, elhárít minden kétértelműséget a vitatott 11. szakaszt illetően. A Bindig-jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy a tagállamok szerezzenek érvényt a kisebbségvédelmi keretegyezménynek, s a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának. A közgyűlés elfogadta az új kisebbségvédelmi ajánlást, gyakorlatba ültetése azonban kétséges – vélte a Curentul c. lap –, mert maximalista követelményeket támaszt. [RMSz, jún. 28.]

Brassóban a megyei tanács alelnökévé választották Madaras Lázárt, ezért lemondott parlamenti képviselői mandátumáról. A helyét Török Ernő foglalta el. Neményi József Nándor is lemondott képviselői mandátumáról, mert őt a Versenytanács tagjává választották. [Táj., jún. 28.]

1996. július 5.

Budapesten kétnapos zárt körű tanácskozást folytattak a m. kormány, a parlamenti pártok és a h. t. m. szervezetek képviselői [Erdély: RMDSz; Felvidék: EPM (Duray Miklós), MKdM (Bugár Béla), MPP (A. Nagy László), Csemadok; Kárpátalja: UMDSz (Tóth Mihály), KMKSz (Kovács Miklós); Délvidék: VMDK (Ágoston András), VMSz (Kasza József); HMSz, HMDK; MMNÖK]. A „Mo. és a h. t. magyarság” találkozó [m.–m. csúcstalálkozó] zárónyilatkozata leszögezte: az anyaország és a nemzet jövője szempontjából meghatározó fontosságú a mielőbbi euroatlanti integráció; összehangolt támogatásban részesítik a szomszédos országokban élő m. közösségek autonómiatörekvéseit; minden évben a költségvetés rögzített százaléka illesse meg a h. t. magyarokat. Az ellenzéki pártok hiányolták a határon túliak vétójogát az államközi szerződések megkötésénél, ezt a külügyi bizottság SzDSz-es elnöke nonszensznek tartotta. A Fidesz autonómia-tanácsot, az MDF Nemzeti Egyeztető Tanácsot akart létrehozni, de ez nem történt meg, a kormánypárt ellenállása miatt. [MN, júl. 6.] (→ 1996.07.11, 1996.07.14, 1996.07.17, 1996.07.18, 1996.09.04, 1996.10.18)

Bukarestben a Romániai Helsinki Bizottság kerekasztal-beszélgetést rendezett a romániai emberi jogok helyzetéről. A találkozón Edit Müller, az EU–Ro. Parlamenti Vegyes Biz. tagja kemény szavakkal bírálta a kormányt, amiért nem hajlandó párbeszédet folytatni a civil (nem kormányzati, NGO-) szervezetekkel; kifejtette, hogy Ro.-nak több hajlandóságot kellene mutatnia az ET 1201-es ajánlásának elfogadása ügyében. [Táj., júl. 10.]

1996. augusztus 11.

Balánbányán avatták föl Felcsík első ref. templomát. [HN, aug. 13.]

Horn Gyula szerint a ro. diplomácia válasza, amit az ET 1201-es ajánlása kapcsán megfogalmazott, Budapest számára elfogadható. [MN, aug. 12.]

1996. augusztus 14.

A Cronica Română szerint az 1201-es ajánlás értelmezése kizárja az etnikai alapú területi autonómiát és a kisebbségi kollektív jogokat. [Népszabadság, aug. 14.] – A ro. lapok szerint az alapszerződés ügyében Bukarest győzelméről van szó, Budapest meghátrált. [MH, aug. 14.]

Takács Csaba reményét fejezte ki, hogy mindkét kormány felelősségteljesen kezeli az alapszerződést. A ro. fél az 1201-es ajánlás szűkítő értelmezését kívánja bevezetni, a m. partner viszont leszögezte, hogy nem kötnek olyan szerződést, amely bármilyen szűkítést tartalmaz. Az RMDSz elvárja, hogy a szerződés garantálja az anyanyelvű oktatást, az egyházi vagyon visszaadását, a kétnyelvűség bevezetését az adminisztrációban, az RMDSz által szorgalmazott autonómiaformák biztosítását. [Szabadság, aug. 14.]

Somogyi Ferenc és Marcel Dinu bejelentette, hogy szakértői szinten elkészült az alapszerződés végleges szövege. Budapesten még tartanak egy tanácskozást, de ott csak a fordítást egyeztetik. Somogyi megerősítette, hogy m. részről nem kényszerültek a korábban képviselt elvek feladására. [Szabadság, aug. 15.]

A kormány leváltotta Kolozs megye prefektusát. Grigore Zanc helyét Ioan Rus vette át. [Szabadság, aug. 14.] (→ 1996.08.21)

A BBTE-n új m. ny. szakként indul a kat. teológia–történelem és a ref. teológia–idegen nyelv szak (20–20 fővel); a jogi és közgazdasági karon továbbra sem indul m. ny. oktatás. [RMSz, aug. 14.]

Eckstein-Kovács Péter – Tibori Szabó Zoltán „kiátkozásáról” (→ 1996.07.16, 1996.07.24) – jogászként megállapította, hogy a püspökök nyilatkozata nem sértette a sajtószabadságot; a püspököknek, mint az MVSz védnökségi tagjainak „feladatuk volt a védnökségük alá helyezett szervezet melletti kiállás”. [Népszava, aug. 14.]

1996. augusztus 16.

A m. pártok alapszerződést illető reakcióiból. – Csurka István (MIÉP) szerint meg kell akadályozni, hogy Horn Gyula aláírja az alapszerződést. [RMSz, aug. 16.] – Rockenbauer Zoltán (Fidesz): az 1201-es ajánlásnak csorbítatlanul kell szerepelnie az alapszerződésben. A kormány ne írja alá azt, amit a h. t. m. szervezetek nem támogatnak. – Az MDF kétes értékűnek nevezte a szerződés elfogadott változatát; baljós előjelnek tekintik, hogy a m. fél eleve lemondott a kollektív jogokról és az autonómiatörekvések támogatásáról. [RMSz, aug. 17.] – Kovács László szerint az alapszerződésnél lehetne jobbat álmodni, a gyakorlatban azonban nincs mód annak tető alá hozására. [RMSz, aug. 19.] – „Ez a jelenleg elérhető alapszerződés, amely mind Mo., mind Ro. és az ottani m. közösség érdekeinek megfelel.” [Mai Nap, aug. 16.]

Az RMDSz OpT (Csávossy György, Dézsi Zoltán, Kötő József, Markó Béla, Szabó Károly, Takács Csaba, Tőkés László, Vida Gyula) állásfoglalása az alapszerződésről: szűkítő jellegűnek tartja a kollektív jogok körének kiiktatását az 1201-es ajánlásból, nem tartja kielégítőnek a nyelvhasználatra vonatkozó kitételeket és aggasztónak minősíti, hogy az elkobzott közösségi és egyházi javak visszaadása nem szerepel a dokumentumban. Az alapszerződés végrehajtásának garanciái nem egyértelműek és megoldatlan a nemzetközi ellenőrzés kérdése. [RMSz, aug. 20.] (→ 1996.08.29)

Gh. Funar szerint az 1201-es ajánlás nem szerepelhet az alapszerződésben; a dokumentumot csak népszavazás után lehet aláírni, feltéve, ha Budapest elismeri a bécsi döntés után Észak-Erdélyben elkövetett atrocitásokat és azokért kártérítést fizet, továbbá fedezi az 1989 után Székelyföldről elűzött románok visszatelepítési költségeit. [MH, aug. 17.]

A ro. lapok sikerként könyvelték el, hogy Mo. engedett az 1201-es ajánlás ügyében; több lap nyugati nyomással magyarázta a megegyezést. [MN, aug. 16.]

1996. augusztus 17.

Iliescu elnök elmondta: a m. fél korábban ellenezte, most elfogadta, hogy az 1201-es ajánlás csak a függelékben szerepeljen; leszögezik, hogy az 1201-es nem jelenti a kollektív jogok és a területi autonómia elismerését. [RMSz, aug. 17.]

Horn Gyula elmondta: nem lehet minden igényt kielégítő megállapodást kötni, ugyanakkor a megbékélést, a tartós együttműködést célzó dokumentumokat mindenképpen alá kell írni, hiszen ezek nélkül nem lehet bekerülni az EU-ba. [Vasárnapi Hírek, aug. 18.]

Hitelt érdemlő forrásra hivatkozva azt közölte a vezető m. napilap, hogy fölvetődött a HTMH megszüntetése; funkcióit részben a Külügymin. venné át, de az sem kizárt, hogy a HTMH-t összevonják a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalával (NEKH). [Népszabadság, aug. 17.] (→ 1996.09.03, 1996.09.23, 1996.10.14)

1996. augusztus 19.

Duray Miklós szerint a m. kormány – azzal, hogy elfogadta az alapszerződést – szembefordult a m.–m. csúcstalálkozón tett vállalásával. Az 1201-es utalás lábjegyzetbe utalása gyakorlatilag minden autonómiatörekvést elutasít. [ÚM, aug. 21.]


lapozás: 1-20 | 21-40 | 41-45




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék